Halkan surrant át a megszokott folyosókon, mintha nem is ő lenne, miközben fátyolos tekintetével csak maga elé meredt. Nem nézte ki, vagy mi mellett megy el, csak haladt a megszokott útirányon.
Mikor az étkező elé ért, megtorpant, majd egy félkör ívet tett, mire ugyan azzal a lendülettel vissza is fordult. Elfelejtett szólni Luciusnak Fitz érkezéséről. Úgy gondolta bár nem akarja rejtegetni a férfit, azért jobb tisztázni vele, hogy Fitz bármikor kibelezheti.
- Lehet már elkéstem. - kezdi motyogni magának - De ha vérbe fagyva találok rá, akkor én is megölöm. - halkan felnevet - Na persze, mintha olyan sok esélyem lenne erre. Ha hagyná magát is nehezen tudnék Fitzben bármi féle kárt tenni. - elhúzza száját fintorogva - Na tessék, már magamban beszélek. - bár utóbbit inkább már csak gondolatban teszi hozzá
Mikor Nina megfordulna Frey mellkasával találja szemben magát.
- Magadban beszélsz? Mégis miről? - kérdezi érdeklődőn, majd elnyúlva a lány válla felett kitárja az étkező ajtaját.
- Fitz még alszik, gondoltam addig eszek, amíg lehetőségem van rá.
Bent Lucius beszélget két katonával. Egyikük mélyen lesütött szemmel hajlandó csak hallgatni a kapitányt, akinek testbeszéde leginkább kioktatónak nevezhető. Mielőtt belépne, Frey még Ninához fordul.
- Meglátogathatnád, ha felébred. Tegnap majdnem kitörte a nyakát az az ostoba... Komolyabb baja nincs, de hetekig nézheted majd, ahogy biceg.
A varázsló szája grimaszra torzul, majd belépve az étkezőbe megszokott helye felé vonul, alig-alig terhelve bal lábát.
Gyanakvó pillantást vet Luciusra, de köszön, mint bárki másnak tenné.
- Szellemjáró! - köszönti kedélyesen, de nem túl hangosan a kapitány, mire a megszólított leinti.
- Frey.
- Ahogy óhajtja - fogadja el a másik kérdését, de fejét ingatja Lucius, majd megunva a dolgot inkább Ninára áldozza figyelmét. - Hercegnő! Nincs jó színe, minden renben van?
Frey láttán csak jobban elfehéredik arca. Egy lépést hátrál, miközben valami bocsánat félét motyog a lebernyegébe, viszont Fitz sérülésére nem reagál semmit, csak csengben hallgatja az előtte állót. Nem érti miért kellene meglátogatnia, mikor a segítségét úgysem fogadja el, de azért lassan bólint.
Mikor kinyílik az ajtó, meghallja Lucius hangját, így újra irányt vált, de meg is szédül, így megtorpan, mintha csak meglepődne az 'ember tömegen', majd leül megszokott helyére. Cselédek sürögnek körülötte, de egyikkel sem foglalkozik, csak a tányérját nézi. Egészen addig, amíg Lucius meg nem szólítja.
Lassan bólint, s csak azután néz fel rá - A bókolás nagy mestere vagy. - mosolyog rá szelíden, majd visszanéz tányérjára, miközben azon gondolkodik, hogy jó ötpet-e ennie egyáltalán émejgésére
- Gondoltam szólok, hogy Fitz a kastélyban tartózkodik. Nem áll szándékomban bujtatni egymás elől a másikat, de a berendezési tárgyak az utolsóak, amik a családomtól megmaradtak. Ha meg szeretnék vizsgálni egymás belsőségeit közelebbről, megköszönném, ha azt az udvarban tennék, ahol nem tehetnek semmiben kárt, úgy mint törés, vagy vérfoltokkal való felesleges díszítés. - Végül úgy dönt eszik egy falat kenyeret - Persze ez nem csak rajtad múlik. - von vállat még utólag, majd leteszi a kis szelet kenyeret vissza a tányérjára inkább, amit el is tol magától
- Köszönöm, hogy gondolt rám, hercegnő. Csak nem aggódik az épségem miatt? - kérdése költői és játékos, kotrasztban azzal, ahogy Nina a kastélyt és annak bútorzatát említi.
Lucius kuncog, bár lelki szemei előtt feldereng az a bizonyos kirándulás a "csodás" szárazföldön. Utána napokig mindennek látta, csak épp lenyűgözőnek nem. Szinte percenként megbánta, hogy beadott kalandvágyának... de fel se merült benne, hogy merénylet lett volna a cél, így gyorsan túltette magát a történteken.
- Rosszul viselné a kis szivem, ha bármelyikőtökkel történne valami. Főleg amíg vendégül látlak. - csúszik ki száján az utolsó mondat, utalva rá, hogy nem sok esélyt lát arra, hogy túléli a találkozást
- Ebben biztos vagyok, M'n Schat, de vérzik a szívem, hogy ennyire keveset néz ki belőlem.
- Kapitány! - szól közbe Frey, aki idő közben magához vett gyümölcsös tállal az egyik ablakpárkányra telepedett, és bár pillantása mérgesnek tűnik, végül meggondolja magát - Felejtse el, ne haragudjon.
A megszólított érdeklődve biccenti oldalra fejét, és még Ninához beszél, próbálja megfejteni ennek az apró intermezzonak lényegét: - Biztosíthatom, ha kérését figyelmen kívül hagynám, nem tudnék éjszaka aludni. Részemről amúgy is rettenetesen unalmasnak tartom az ilyen barbár viselkedésnek még a gondolatát is - Freyre köhögőroham tör, ahogy félrenyel egy fél szem szőlőt a hallottak miatt. Nem hisz a fülének! - Ne is vesztegessünk rá több időt. A király beszélni kíván velem reggeli után, azonban örülnék neki, ha utána együtt tölthetnénk a délutánt. Persze csak ha elég jól érzi magát. Elég betegesen néz ki, nem csak viccelődtem, hercegnő. Ennél még álmomban is szebben bókolnék.
- Amennyiben módomban áll, örömmel veszem a felkínált lehetőséget. Ami azt illeti, úgyis kerestem valamiféle békítő ajánlatot, amiért a tegnapi vacsorán olyan hamar ott hagytam. - vissza gondol Leko 'sérülésére', mire elszomorodik -  És tudni miért azeretne veled beszélni London? Igencsak izgalmasnak tartom, hogy... Nyit feléd.
- Természetesen, várni fogom önöket. Ha gondolja, a helyszínt is áttehetjük máshová. Nem smerem otthonát, de biztos vagyok benne, van a lakosztályok mellett egyéb kellemes helyiség is.
Játékosan kacsint, majd hozzá teszi: - Nem tudom mennyire örülhetett kedves testőre, de gyanítom az ön védelme érdekében fogadta csak el a meghívást.
Megvillant egy mosolyt is és nem úgy tűnik, mint aki csak hárítani akar. Nyilván nem, hszen néhány perc múlva, mely alatt a mellette ülőknek is szentel némi figyelmet, újra Ninához fordul.
- Gondolom tudni szeretné, mi történt a kastély falai között, de biztosíthatom, semmi komoly. Páran többet ittak, mint amit szervezetük még elbírt, és a hazaszeretet heve vitte őket. Egészen a fogdáig, hála Leko kapitánynak.
Furcsán ejti Leko rangját, mint aki nem egészen hiszi el, amit bemutatkozáskor hallott. Nehéz lenne hibáztatni, bár a férfi meglehetősen jó színész, ez nem minden alárendeltjéről mondható el. Vagy talán a valódi vízre termett nép kineveti a testőrkapitány kapitányra való rövidítését, ki tudja. Idegen szokások, idegen férfi, akármi is állhat mögötte.
- Ha nem haragszik... kétlem, hogy itt bármiféle nyitásról lenne szó. Valószínűbbnek tartom, hogy pont a tegnap esti incidens miatt szeretne csak velem beszélni. Vagy... - elgondolkozva simítvégig hüvelykjével ujjnyi szakállán - talán pont a fiáról lesz szó. Mindenesetre magam se tudom.
Az étkező ajtaján egy apród lép be, koránt sem annyira észrevétlenül, mint szeretne. Luciusra néz, látványosan mély levegőt vesz, ajd elindul felé, mire a férfi megtörli száját szalvétájával és meg se várva a fiatalt feláll.
- Beszélj az ördögről... - morogja orra alá és vágyakozva néz félbehagyott reggelijére. - Ne törd magad, fiam, jövök.
Nina mellett megáll, egyik kezét oldalra kitartva meghajol: - Ha nem haragszik.
Távoztával Frey még egy ideig néz az üres helyre és az ott hagyott tányérra, majd Nina mellé telepszik és mindent arrébb tol maga elől.
- Mi jár a fejedben?
- Őszintén? - fordul felé teljes testével, hogy fejét a szék háttámlájára támaszthassa - Kedvelem Luciust. Tudom, hogy Fitznek, és neked is megvan róla a véleményetek, ami nem túl pozitív hangvételű, de ellenem semmi rosszat nem követett el. Szeretnék neki adni legalább egy esélyt. Lehet megbánom, és végzetes hibát követek el. De.. Valahogy úgy érzem nem így lesz. - lehunyja szemeit
- Nem vagyok jóban Luciusszal, de közel sem azért, mint Fitz. Többször járt mesterem városában és nincsenek kellemes emlékeim azokról a hetekről, de nem foglak ostobának tartani azért, mert lehetőséget adsz valakinek, akivel én utoljára évekkel ez előtt találkoztam - megvonja a vállát és egy szem szőlőt dob szájába, rároppant, majd gyorsan eltünteti. Mozdulataiban és tartásában van valami feszült, valami, ami nem természetes könnyedségről ad bizonyságot - Szerintem kellemetlen egy alak. Manipulatív. És valahogy mindig megkapja, amit akar - halkan felnevet: "hehe", de szemöldökei sötéten közelítenek egymáshoz. - Igazából kicsit hasonlít Fitzre, nem?
- Más részről pedig... Azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom túlélni a napot. - ki is rázza a hideg - Lehet beteg vagyok... És nem csak agyban.
Egy pár percig elhallgat, majd lassan végig méri Freyt - Mi történt tegnap este? - kérdi félve - Láttam, hogy bicegsz. És ezek szerint Fitzel is történt valami. - mélyre hatóan néz Frey szemeibe, hátha mégis elkezd dalolni neki Tisztában van vele, hogy Frey nem az a tipikus csacsogós ember, de azért remélte, hogy többet mond el neki, mint Fitz.
- Szerinted mi lehet a témájuk Londonéknak? Tényleg Fitz lenne? Azt mondjuk nem hiszem, hogy Lucius épségéért aggódik, hiszen úgy tudom nem éppen barátok. Sőt... - gondolkodik el. Másféle gondolat is ugyan átsuhan az agyán, de azt naggggyon gyorsan kiveri fejéből. Ha mást nem is, az bitosan nem lehet a téma.
Csak akkor eszmél fel, mikor Frey újra megszólal. Bár felét nem is hallotta annak, amit társa épp hozzá intézett, így bocsánatkérően néz rá - Ne haragudj, tényleg nem vagyok jól... - hunyja le a szemeit. Mintha ez kifogás lenne bármire is.
- Nézd, Nina, én gyanakvó és óvatos vagyok Luciusszal, de hajlandó megvárni, mi sül ki ebből az egészből. Ha London felülbírálja a döntésed... noss, mégis csak ő a király. De kétlem, hogy megöletni hívta magához, rá ez kevésbé jellemző - kezd el találgatni és előre nyúl, hogy fél kézzel megtörjön egy diót Roodnak. - Én azt se hiszem, hogy Fitzről lenne szó - végül zavartan borzolja fel haját a tarkóján - Szerintem már mondtam, a politika nem az én világom, az emberekhez jobban értek. Mi van, ha csak maga szeretne beszélni vele az egyezségetekről?
Ninára pillant, de látja, hogy valahol elvesztette őt két mondat között. Megszólítja a hercegnőt, mire az magához tér. Frey elgondolkozik rajta, tudna-e bármit adni neki, hogy jobban legyen, de ameddig nem tudja pontosan, a lánynak mi baja, inkább nem avatkozik bele. Úgy dönt, ha végeztek majd küldet egy orvosért.
Egy elhaladó szolgálót azonban megállít amint meghallja lépteit, és megkéri, hogy szóljon Fitznek is, amint felébredt, szóljon neki. Amikor pedig elment, újra Freyre nézett - Aggódom érte, de ez nem azt jelenti, hogy a jelenlétemet bármikor is díjazná. Persze ha öltöztetni kell, mint egy babát, addig jó vagyok, aztán meg hirtelen megfeledkezik rólam. Nem mintha bánnám, hiszen már hozzá szoktam az effajta viselkedéséhez. - magában hozzá teszi, hogy bár már annak is örül, ha látja a fiút, annak ellenére nem reménykedik mind annál többen, mint amennyi jelenleg is zajlik köztük - És talán jobb is így. - sóhajtja
Mintha csak elkapta volna az őszinteségi roham... Maga sem érti mi van vele...
- Khm - köhint kicsit, és halkabbra veszi hangját, bár eddigre már az emberek többsége rég végzett és elment. Néhány fáradtnak tűnő őr még eszeget az asztal túlsó végén, valószínűleg nemrég válthatták őket le. - Ne érts félre, én is tudom, mennyire szívesen hempereg Fitz a takarók között, de ha igazad lenne, akkor... - lesüti szemét, majd a macskamedvét figyelve folytatja. - Szóval akkor távollétetek során többen lett volna részem, mint amit valaha is kívánnék. Most kicsit jobban belelátok a fejébe, mint szeretnék, de a ruhádat se csak azért választotta, hogy ő nézegessen. Lehet, hogy neked nem jelent sokat, de mégis csak egy ajándék.
- Megelőlegezhetnél neki kicsit több bizalmat, és... - a varázsló fáradtan sóhajt, majd jobbjával dörzsöli orrnyergét. Nem, nem fogom bíztatni Ninát. - és döntsd el, hogy mit szeretnél tőle: hagyjon végre békén, vagy mostmár lépjen. Mert ha ennek megfelelően viselkedsz, biztosítalak, ő is úgy fog majd.
Ha pedig nem, Frey addig üti-vágja Fitzet, ameddig nem így lesz. Eddig nem szólt bele a nőügyeibe, de tekintve, hogy gyakorlatilag házas, tekintve, mióta nem bújt ágyba senkivel, ami Fitztől igen szokatlan, és tekintve, mennyire nincs összhang két barátja között, már nem akar karba tett kézzel ülni tovább.
- Bizalmat? - kezdi suttogva - Miféle bizalmat is kellene neki megadnom? Az apám egy beteg ember volt, alá kell írjam, de ő volt az, aki megölte. Mai napg elgondolkodom azon, hogy hogyha nem ment volna el az esze, akkor is megtette volna, csak hogy átvegyék az országom felett a hatalmat, és Korridor területét növelhessék. Megvolt a lehetőség, hogy a bátyámat visszafogadják az országba, de még csak a füle botját sem mozdította, csak mert nem volt számára szimpatikus. Lefeküdt a nővéremmel, pedig tudta, hogy hogy érzek iránta. Titkot titokra halmoz amióta csak ismerem, amiből semmit nem árul el nekem, csak mert azt hiszi, hogy egy ostoba tyúk vagyok, aki mindent kifecseg. Igen, vannak hibáim, de sose adtam rá okot, hogy azt higgye elárultam őt, vagy Londont. Amíg ők távol voltak, próbáltam a lehető legjobban teljesíteni. Tudod hány lázadást kellett elcsitítanom, csak mert engem nem akartak elfogadni? Mert... én nem London vagyok? Visszajönnek egy olyan háborúból, amiről csak annyit tudok, amit ti, vagy a hírnökök elmondtak. Minden egyes halott nevét megjegyeztem. Tudom az összes nevét, mert bántott a bűntudat, hogy nem tehettem értük semmit. Mert mire ideértek a sebesültek, már út közben meghalt a többség, mert nem tudták megmenteni őket. És félre ne értsd, egyik porcikám sem kívánt ott lenni veletek. Tudom magamról, hogy nem vagyok egy harcos alkat. Nem értek a fegyverekhez, vagy a varázslatokhoz. De mégis úgy érzem, hogy tudtam volna ennél többet is tenni. Lehet nem... De akartam... Néha rémálmaim vannak nekem is. Bele se merek godolni, hogy akkor ti hogy vagytok még képesek ép elmével élni tovább. Amíg távol voltunk, reméltem lesz alkalmunk kicsit... Barátkozni... Vagy... Nem tudom Frey... Pár órácskán kívül alig volt alkalmunk beszélni. Én voltam a hibás? Lehet... De... Amióta csak ismerem, megbíztam benne, és próbáltam segíteni, ahol csak tudtam. És kiderül, hogy ő még csak nem is mer elmondani nekem szinte semmit. Teljesen mindegy mi az... - annyira felzaklatja magát mindezen, hogy szemeiben könnyek csillannak - Belefáradtam. Hiába tekinteném a barátomnak, mint te őt, nem engedi, hogy segítsek neki. És itt még csak nem is a sebeinek a begyógyításáról van szó. Az én hibám, vagy az övé... Teljesen mindegy. Magam sem tudom már, hogy mit higgyek róla. Akkor hogy adjak neki több bizalmat?
Megrebbennek az ajkai - Én csak az igazat akarom Frey, semmi mást. - veszi újra suttogóra. Nem vár választ, de mielőtt elsírná magát vesz egy remegő nagy levegővételt, majd inkább kihúzza magát. Sejti, hogy Frey most ismét mit gondolhat róla. Mint régen... Vagy épp... Minek nézi... Egy sírós és hisztis kölyöknek. És ebben a helyzetben igazat is adna neki. Meg van rémülve a hang miatt, úgy érzi a barátaira nem számíthat, hiszen Frey is csak elküldte, Fitz pedig istenek tudják mit akar tőle, Leko sem mond neki túlzottan el mindent míg Lucius lehet, hogy épp valamiféle csapdába próbálja keríteni. Bár Frey és Leko talán a legőszintébb hozzá, ennek ellenére olyan, mintha ők is csak néha gúnyolódnának rajta amiért még mindig egy tudatlan gyermek szintjén áll annak ellenére is, hogy mennyi mindent tett azért, hogy ez megváltozzon. Magányos, mint mikor arra a pár évre egyedül hagyták, és újracsak nem ért semmit. Mint régen...Majd széthasad a feje, hányingere van, lázas, és érzi, ahogy kézfejéről lecsurog az izzadtságcsepp.
Értetlenül lenéz, mire újra elsápad.Kézfején egy seb keletkezett, ami vérezni is kezdett, holott nem csinált semmit sem vele, ami ennek okot adott volna. De mi van, ha ez is csak egy halucináció, mint amikor a hangot hallotta, vagy mikor Linát látta egy-egy percre? Nem mer Freyre nézni sem, mert ha tényleg csak behaluzza, megint csak fel fogja mérgesíteni vele a fiút, mint nem is olyan régen. Gyorsan kézfejét inkább elrejti szem elől.
Fitz tekinthető épp egy démonak is, ha tetszik... és te emlékezz vissza rá, de én egyet mondok: nekem még nem hazudott.
Feláll, a lány mellé lép, és kezét nyújtja felé, hogy segítsen neki felállni, majd a rajta ülő vértől függetlenül megfogja másik kezét is olyan óvatosan, mintha első táncára kérné fel. Széttárja karjaikat, hogy a másiknak muszáj legyen közelebb lépnie és megöleli, ahogy csak egy nagytestvér tud ölelni.
Egy ideig nem szól, de ahogy érzi Ninát lenyugodni hátrébb lép, és elkezdi kioldani ingét, majd ledobja maga mellé korábbi széke karfájára. A lány sebes keze után nyúl, vállára teszi, mély levegőt vesz, majd lesütött szemmel lassan megfordul, hogy a másik láthassa a hátán nyaka mellől lapockája aljáig futó fehér heget.
Szélességéből ítélve valamikor mély lehetett, vagy gyakran felszakadt neki, de mindenképp fájdalmas. Válla fölött néz vissza Ninára: - Senki nem mondta, hogy könnyű, de te választottad. Nyilván, ha úgy érzed, nem vagy rá tovább képes, meggondolhatod magad. És te se gondolhattad komolyan, hogy csak azért, mert te a barátodnak tekinted, ez kölcsönös lesz. Erre nevelték, Brand'haard szakállára! És mindezek ellenére megmentette az életed, többször is. Megjárta a jövőt, visszajött. Túlélte a saját halálát, és még törődik veled. Az se számít, mi lett volna apáddal, ha nem őrül meg. Mert megőrült, és elhiszem,hogy fáj, ez a gyász természete. Apám feláldozott volna az isteneknek, de megsirattam, mikor apád lefejezte. És ezek mellett voltak jobb pillanatai is, ebben biztos vagyok. 
Visszafordul a lány felé és ingéért nyúl. Visszafordítja színére, aztán felveszi. Míg az ujjával küzd, nem néz a hercegnőre, de folytatja.
- Amit pedig mondtál... az pedig a háború. Te mindent megtettél, és ezért bírják a Raatusok ép elmével. Mert van hova hazatérniük. Mondják, a legveszélyesebb az az ember, akinek nincs mit veszítenie. De hogy fékezik meg a parasztok a termésen végigfutó tüzet? Lekaszálnak mindent, amire átterjedhetne.
Tekintete szomorúra vált és nem tud elnyomni egy keserű grimaszt sem. Nina az igazat seretné, de Frey már így is tisztában van vele, hogy túl sokat mondott. Ha tudnának róla, se Fitz, se London nem repesne a boldogságtól.
- Én nem adhatom meg neked az igazságot. Szeretném, de... és ezt már nagyon unhatod... nem az én történetem - szóról szóra ugyanaz, amit Fitz is mondott korábban Aeda és Rhys történetéről. Nehéz megmondani, ki tanulhatta kitől, de kétségtelenül a két fiú értékrendje legalább részben azonos. Kis szerencsével, na meg persze idővel, talán Fitzre is ragad Frey tulajdonságaiból.
Mikor újra összerendezte magát, Frey ismét közelebb lép és Nina vállára teszi balját, majd jobb hüvelykujjával megtörli könnyes arcát.
- Ráadásul én se tudok mindent. Van, amit nekem se köt az orromra. Néha látom rajta, hogy retteg. Bizonyos dolgokat akkor se érzek, látok a fejében, mikor minden adott lenne hozzá, és nem tudom hogy csinálja. De kénytelen vagyok elfogadni. Emlékszel, a politika nem az erőségem, de az emberek? Az emberek mások...
Nina homlokára teszi kezét, utána pedig vérző kezét emeli fel. Gyengéden simít végiga seb felületén, aztán két keze közé zárja. Idegen nyelven suttog valamit, mire a seb helye kellemesen felmelegszik. Frey behunyja a szemét, és ahogy a varázslat dolgozik kicsit megnőnek tincsei. Mikor elengedi a lányt, a vér megszáradt, bevarrosodott. Nem olyan csodás munka, mint amire társa lenne képes, de megteszi.
- Le kéne pihened. Nem tudom, óhajtasz-e még Fitzel beszélni, de valószínűleg segítene, ha rápihenhetnél kicsit. És betegen amúgy is általában az ágyat javasolják a dokik.
- Sajnálom, ami történt veled. - szólal meg végül mikor Frey befejezte monológját - Nem lehetett könnyű. - majd lenéz kézfejére, amit begyógyított - Velem sem az. - húzza el száját.
- Köszönöm, hogy mind ezt elmondtad. Vagy... Amiket eddig elmondtál. Tisztában vagyok vele, hogy vannak, és lesznek is olyan dolgok, amiket nem fogok soha megérteni, de rendes tőled, hogy próbálsz segíteni. - megfogja finoman kezét - Igazán hálás vagyok érte. Nem is tudod mennyire. - mosolyog szelíden rá, majd arcára hint egy csókot. - A doktort azt hiszem nem várnám meg, szóval megfogadom a tanácsodat, és amíg Lucius nem végez a megbeszélésével Londonnal, addig ledőlök picit pihenni.
Senkivel sem az. Gondolja magában Frey válaszul, de nem akarja megakasztani a hercegnőt, elvégre ennél többet úgyse tudna már neki, érte tenni.
Keserédes mosolyt villant a hálacsókért cserébe és megsimítja Nina arcát, de ő nem ad rá puszit.
A lány távoztában tett ígéretét valahogy nem tudja komolyan venni, de nem hibáztatja érte. Az a hatalmas szíve... talán mindenkinek kéne ebből a bizalomból kicsi, és máris szebb lenne a világ. Ugyanakkor Frey saját tapasztalatai alapján már nem engedheti meg magának ezt a jóhiszeműséget. Túl sokan vannak, akik ezt kihasználnák.

***

Késő délután Leko kopog Nina ajtaján, majd kis várakozás után belép, akár beinvitálja a lány, akár nem. Lassan nyitja az ajtót, hogy legyen alkalma felkészülni a belépőre.
- Szervusz, Nina - köszöti, és becsukja maga mögött az ajtót, majd nekidől. - Gondoltam benézek, ébren vagy-e már. Döntöttél végül Lucius ajálatáról? - kérdése ugyan költői, Leko viccként könyvelte el Nina megjegyzését, hogy egyedül is találkozna-e vele, de ha mégse az volt, azt nem árt, ha tudja.
Végül a szófáján kuporogva hajtotta fejét álomba, és bár nem emlékezett rá, hogy betakarta volna magát, de a hátát egy takaró melegítette, míg lebernyege szinte egész arcát betemette.
Míg Leko óvatosan benyitott, sikerült rendezettebb alakot öltenie, ami csak annyiban merült ki, hogy a takarót ölébe hajtotta, s kócos haját ujjaival átfésülte.
Halovány mosollyal az arcán köszöntötte kedves testőrét - Jó... Napot... Leko... - összezavarodva nézett ki az ablakon. Nem tudta megállapítani, hogy mennyi időt aludt - Ami azt illeti már várom az esti teázást. - dörgöli meg finoman szemeit egyesével - Arra gondoltam, hogy a rózsa kertben lévő pavilon tökéletes színhely lenne. De... Úgy volt, hogy még a mai napon találkozunk. Még mindig Londonnal tanácskozna? - kérdi őt óvatosan. - És ami azt illeti, Fitz sem küldetett értem, pedog meghagytam, hogy hogyha felkelt, beszélni szeretnék vele. - elönti őt a pillanatnyi pánik - Mond kérlek, hogy nem ölt meg senki senkit, és hogy nem sodródott a két ország egy újabb háborúba!
Nina pillanatnyi rémületét látva Leko nyugalomra inti.
- Londonnal pont az előtt beszéltem, hogy ide jöttem volna. Úgy tűnt, jó kedvében van.

***

Lucius maga nyit ajtót vendégének, akit még köszönteni sincs ideje.
- Szia! Ne haragudj, de azt hittem szólsz majd, ha véget ért a megbeszélés. Vagy lehet félreértettem valamit?
Mielőtt válaszolna kijjebb trja az ajtót és félre áll, Nina beléphessen, ha akar.
- Hercegnő - üdvözli először egy apró bicentéssel. - Kerestelek, de úgy hallottam lepihentél. Nem akartam zavarni.
Az Északi vizek urának arcáról ezúttal nem lehet leolvasni mit gondol, de magában bájosnak tartja Nina zavarát. Elszokott már ettől az udvari világtól és virágszálaktól, de jól esik számára a változatosság. Nem szégyenli tehát azt az alig hosszabb pillantást, amivel felméri társát.
A lány azonban úgy tűnik kevésbé viseli jól, újra csacsogni kezd, nagyja csak fehér zaj:
- ... Akkor... Indulhatunk?
- Hová? - lepődik meg a férfi, de a másiknak egyik fülén be, másikon ki. Észre se veszi magát Lucius, a hölgy már belékarolva vezeti oldalán. Addigra sikerül pont magához térnie, mikor Nina a pavilont emlegeti.
- Nézd, tudom, hogy ez nem lehet egyszerű neked. Elvégre megígértem, hogy nem keverek bajt, amíg a vendégként sétálok a falak között. Ugyanakkor vendég, és nem egy rejtegetni való bűnöző vagyok. És nem fogok bújkálni, ha a király fia ilyen korán keresi a halált.
Valami a szavaiban nem teljesen őszinte, de Lucius más jelét nem adja rossz szándéknak. Testtartása is laza, Nina felé óvó. Nem sejthető, mennyit tud Fitz pontos kapcsolatáról a halállal, de a legkevésbé sem tűnik bizonytalannak, és ahogy a kastélyban elkezdik felgyújtani a lángokat estére, a narancsos derengés mögötte sötétre festi alakját.
Csak szeme marad továbbra is élénken, tisztelettel ragyogó.
- Lucius, épp elég dolgom akadt már a Raatusokkal, hogy tudjam, valamit még mindig nem mondasz el nemem. Ahogy ők sem, így igazából maradok a saját véleményemnél. - rázza fejét
- Mint mondtam, nem szeretnélek bújtatni senki elől. Féltem Fitzet, és... Téged is. De ez nem azt jelenti, hogy felettetek akarok ülni, mint egy tyúkanyó. - jutnak eszébe Leko szavai, amin először csak mérgesen néz maga elé, majd elmosolyodik rajta
Fitz nem fog örülni Luciusnak, ez nem titok. De nagy valószínűséggel annak sem, hogy ő hazudott, és eltitkolta előle Luciust - Holnap már én is vérbe fagyva fogok az egyik folyosó padlóján feküdni. - motyogja csak úgy magának.
Belegondolva, egészen viccesnek tartja a dolgot. Hogy... Fitz.. Az ő nagy, első szerelme végezne vele. Milyen irónikus is lenne... Az egész élete merő vicc, a halála miért ne lehetne az?
Lucius kicsit közelebb lép Ninához, derekára csúsztatja kezét, de nem akadályozza meg, ha a lány el kíván lépni. Kicsit kuncog, ahogy a lán megfagy kezeiben, és inkább, mintha táncolna, kezénél fogva visszapördíti oldalára és ismét felajánlja karját.
- Előbb-utóbb úgyis muszáj leszek találkozni vele, nem? Ha ennyire a bögyében vagyok, vagy kiderül, hogy egyezséget kötöttem veled, majd az apjával, vagy valaki elmondja neki. Márpedig nekem nem úgy tűnt, hogy London sietne elmondani neki. Én pedig nem szeretem a meglepetéseket...
Hirtelen megfontolásból elengedi karját, s kuncogva elé vágtat, majd szembe fordul vele, ahogy egy ideig úgy sétál hátra felé, ami Luciusnak az előre - Londonnak lehet, hogy nem árulod el a valódi céljaidat, de remélem azért nekem igen. - megtorpan, ezzel megállásra késztetve Luciust is. Megfogja kezeit, majd úgy néz fel azokkal a szépen csillogó szemeivel - Persze.. Megértem, ha inkább titkolóznál. - néz el róla szomorúan - Végülis.. Már megszoktam - motyogja újfenn csak magának, majd hangosabban folytatja - Mindenkinek vannak titkai. Nekem nem sok, és cseppet sem olyan izgalmasak, mint a Raatusoké, de azért akad. - gondolkodik el - Lássuk csak... - tűnődik mit is mondhatna - A testvéreimmel egyszer elástuk a játékainkat egy-egy a jövőbeni énüknek címzett levéllel. - körbenéz - Oda. - mutat egy bokorra - Úgy volt, hogy majd együtt kiássuk évek múlva, amikor már mind elmúltunk 16 évesek, de én nem bírtam ki, és még aznap este, vacsora előtt kiástam az enyémet, és mivel nem mertem elmondani nekik, így a párnám alatt dugdostam, hogy senki ne vegye észre. Igazából... Sikerült, bár ez csak azért lehetséges, mert nem sokkal rá Linát elrabolták, Rault pedig száműzték. - vállat von - Hosszú história. - bármennyire is közönyösen próbálja meg előadni, azért látszik rajta, hogy kicsit azért felzaklatják a dolgok
Viszont annyira belejött a beszédbe, és a régi emlék miatt azért többségében inkább csak jókedve marad meg belőle, mintha kicserélték volana - Szeretnél egy közöset? - rugózik picot fel-le, akár egy izgatott gyermek. Még a pillantása is olyan. Ártatlan... Naív... Minden esetre nem sokat vár a válasszal.
- Nem, nem igazán - vallja meg őszintén. - Nina, én igyekszem a legjobban, legteljesebben élni az életem. Nincs olyan, amit a jövendőbeni énemnek mondhatnék, és azt ő elfelejtené, vagy amit tennék és ő megbánná...
Lucius válaszát meg sem várta, egy pillanat múlva már arcát közre vette, s finoman magához húzta egy csók erejéig.
Reflexből lép közelebb, és ahogy a hercegnő kezei közé fogja arcát, ő kezei közé fogja a kecses derekat és közelebb húzza magához. Ahogy Nina eltávolodik, csalódottság ül ki vonásaira, és talán éppen csak fel nem nyüszít.
Arca még lángol a láz miatt, így nem feltűnő jelenség újra piros pozsgás arca, mikor elhúzódik tőle. Pillázik rá egy sort, mintha nem is ő csókolta volna meg szegény férfiút, hanem pont ellenkezőleg történt volna minden. Száját nyitja, de nem jön ki belőle hang, majd egy lépést hátrál - Sajnálom. Nem tudom mi lelt. - teszi arcára kezeit, amik még továbbra is lángolnak.
- Ugyan, M'n schat... - vág szavába a kalóz. - Ez csak természetes.
Kezei továbbra is Nina derekán, majd egyiket feljebb csúsztatja lapockájára és gyengéden magához vonná egy újabb csókra, feltéve, hogy társa nem ellenkezik.
Jól megjegyzi magának a lány illatát, ajkainak érintését, bőre selymességét. Ki tudja, mikor lesz rá alkalma, hogy újra tapasztalhassa, holott már mióta szerette volna maga is megcsókolni...
Nagyot nyel, mikor Lucius közelebb hajol hozzá - Lucius, én... - torpan meg egy pillanat erejéig.
Túlságosan zavarba jön attól, hogy valakinek, aki nem Fitz, egyáltalán szüksége lenne egy második csókra tőle. Tőle!!! Eszébe jut az, amit a többiek állítottak róla. Vigyázni kell vele. De ennek ellenére, akkor miért érzi magát olyan jól vele, és miért vágyakozik egy újabb kis afférra vele?! Ráadásul miért képzeli oda Fitzet? Freynek igaza volt, a két férfiú tényleg sokban hasonlít egymásra
Mikor Lucius mégis még közelebb kerül hozzá, végül nem ellenkezik.
Amint ajkuk csókba forr össze, viszonozza azt. Kétejei még mindig gyötrik, de úgy tűnik csak arcán olvasható le ez, s nem ad hangot véleményének. Pedig mennyi mindent mondana neki... Mennyi kérdése lenne, mégsem érzi megfelelőnek sem a helyet, sem az alkalmat erre. Egy halk sóhaj kíséretében válik el tőle, ami éppen hogy lehetne szerelmes is... De ő maga sem tudja, hogy mit gondoljon a férfiról.
Kékje Lucius szemeibe fúródik, s olybá tűnik épp mondana számára valamit, de inkább vár. Hogy mire? Maga se tudja... Talán arra, hogy a kalózkirály emberei előbukjanak a bokrok mögül, és körbe röhögjék... Vagy hogy Fitz megjelenjen a háta mögül, és leszúrja, amiért 'játszadozott' vele... Esetleg London szó szerinti lenéző pillantását a kastély egyik erkélyéről.
- Mennem kell, ne haragudj. - böki ki végül hirtelen megszakítva ezzel a csendet, majd ahogy macska szerű léptekkel elhátrál Luciustól, úgy suhan el a kerten át egészen a kastélyig.

***

Fitz ajtajához érve halkan bekopog. Képtelenségnek tartja, hogy Fitz még mindig aludjon, és mivel a folyosókon nem találkozott vele, holott általában ilyenkor arra szokott ténykedni, kizárólag csak szobályában lehetett. Amint az ajtó kinyílt, a szíve megszakadt.
- Beszélhetnénk? - kérdezte aggodalom teli hanggal, de volt valami a hanglejtésében, ami elárulta: nem fogad el nemleges választ
A fiú nem válaszol, úgy érzi, nincs is rá szükség, csak félráll az útból, majd vendégére hagyva az ajtócsukást, maga pedig arrébb teszi a némiképp rózsaszínes vizet a kanapé mellől. Még gőzölög ugyan, de már nagyrészt végzett sebei kimosásával, csak sérült térdét és bokáját kell újrakötnie.
Leül a kanapéra és tiszta kötszert vesz elő egyik közeli fiókból.
- Talán még emlékszel rá, mi a véleményem a beszélgetésről, de... ha ragaszkodsz hozzá.
Vállat von, és megvárja, míg Nina mellé ül, majd elkezdi felfáslizni térdét. Minden tekerésnél eszébe jut, mit mondott erről Trisha a jövőben...
- Amúgy elég pocsékul nézel ki. Valami történt? - kezd el valóban érdeklődni, ahogy a gondolatokkal gyötört lány a szavakat keresi.
Leül Fitz mellé. Egy darabig nézi, hogy mit csinál, majd mikor újra megszólal, inkább nem méltatja válaszadásra.
- Ami azt illeti, hosszú idő telt el azóta, amióta elmentetek. Mennyi is? Kettő év talán? Vagy több? - próbál finoman a tárgyra térni - Azóta nagyon sok minden történt. Az ország is fejlődött, ahogyan mi is. Ki így, ki úgy... - a sebekről Fitzre néz fel.
Pillanatnyi csend áll be a szobára. Nina őrlődik a szavakkal, amiket ki akar ejteni száján, míg Fitz... Nos, ki tudja min agyal. Lehet, előhozta benne a rossz emlékeket...
- Beszéltem Freyel. - vallja be végül - Elmesélte, hogy mi történt veled. - néz le róla újra, majd szép lassan ráteszi a fiú kezére sajátját - Most biztosan nem lehet könnyű neked, de szeretném, hogy tudd, én... Én szeretnék segíteni neked abban, amiben csak tudok. Legyen az bármi. Nem dönthetek helyetted, de attól még segíthetek, amiben csak tudok. Persze... Ha engeded... - lenéz kezeikre, s finoman megsimítja kézfejét Fitznek.
- Valóban? - kérdezi, nem is lehet megmondani, pontosan mire válaszolva. A hercegnő vallomására, vagy arra, hogy Frey végül csak nem tudta tartani a száját.
~ Még számolunk ~ gondolja elég erőszakosan ahhoz, hogy biztos legyen benne, Frey legalább a szándékot érezni fogja, ha magát a gondolatot nem is tudja elküldeni neki.
- Befejezted? - néz rá képzeletbeli falai mögül a srác, és nagy önuralmat kíván tőle, hogy ne grimaszoljon válaszul a szomorú sóhajtásra. - Ha Frey elmesélte, mi történt, nem tudom, mit mondhatnék még neked. Ugye tudod, ha ilyen egyszerű lenne a dolog, akkor nem lennénk ott, ahol? Ha ilyen egyszerű lenne, nem lenne szükségem erre a szarra!
Lerántja ujjáról a gyűrűt és Nina arca mellett a szoba másik sarkába dobja, ahol egy méretes vázát - amibe a szobalányok friss virágot tettek, hogy ne legyen annyira gyászosn üres a szoba - tör vele apró darabokra. A lánynak hátra se kell néznie, a falakra vöröses fény vetül az ékszer köveiből, majd kialszik, és átadja a főszerepet az alkony színeinek.
- De eddig csak eljutottál te is... miért vagy itt valójában? Mi lehet az, ami miatt ennyire vezekelni akarsz? - Fitzből talán saját lelkiismerete szól, de biztos benne, valami nem egészen stimmel.
Nem szól egy szót sem, mikor Fitz eldobja a gyűrűt az arca mellett, de persze számított ilyesmi reakcióra is tőle. A fiút neki igen csak könnyen sikerült mindig is felidegesítenie, hiába szerette volna másként. Ölébe hajtja kezeit, s lassan sóhajt.
- Azt kérdezted, hogy mi történt, amiért ilyen "rosszul nézek ki". Úgy éreztem, hogy a titkok, amik eddig is jelen voltak, nagyobb mélységeket vettek köztünk, mint ahogyan azt eddig érzékeltem. Mai napig nem tudom, hogy mégis hogyan is kellene rád tekintenem, holott már olyan régen történt, hogy szerelmet vallottam neked. Gyermeki felindulás volt? Lehet, de komolyan gondoltam minden egyes szavát. Pont úgy, ahogyan bármi mást is, ami veled kapcsolatos. Nem akartam soha neked semmi rosszat, még akkor is, ha épp felhúzlak valami kisebb-nagyobb hülyeségemmel. - mondja kissé zaklatottan - A napokban kezdtem kételkedni magamban is, és olyanokat tapasztaltam, amit eddig még sosem. Összezavarodtam, de talán nem is ez a fontos. - ahogyan az sem, hogy beszéljen a kis lelki világáról, aminek következtében Freynek kellett őt meggyógyítania. 
- Nina, gyerünk már... Tudod jól, néhány gondot jobb elásni, mint a hullákat, aztán tovább állni. Én éppen azt se tudom ki vagyok igazán, nem tudok még azzal is foglalkozni, hogy mit várnak mások tőlem.
Közelebb csúszik hozzá - De igazad van. Gyötör más is. Meg kell ígérned, hogy nem fogsz őrült módjára viselkedni.
A Raatus herceg vár társára, hogy az folytassa, de hiába, Nina türelmesebb nála.
- Őrültként egészen biztosan nem fogok. Ne vedd sértésnek, de abban a te családod az érintett - grimaszolva húzza oldalra száját, majd ajkába harap, ahogy rájön, ez nem egészen csak úgy érthető, ahogyan ő azt szánta, de nem mentegetőzik végül.
- Emlékszel a Rhys kapitányra? Azt mondtad, hogy vigyázzak vele, és szóljak, amint találkoznék vele. - itt vesz egy nagy levegőt - Akkor még nem tudtam ki is lehet ő, vagy hogy milyen kapcsolatban álltok. De ami azt illeti, találkoztam vele. Egyezséget kötöttünk, és olykor lehet, hogy találkozni fogtok a kastélyban. London elfogadta a döntésemet. Kérlek, tégy te is hasonlóképen. Nem szeretném, ha bármelyikőtök vérében úszna a kastély.
A lány vallomása egyenesen megrázza. Arcáról minden érzés lefagy és nem reagál percekig. Szemei előtt újra és újra futnak le a múltbéli események. Szívébe mar a kín és jobbjával a kanapéba kapaszkodik, míg balljával mellkasához kap és megpróbál szívére markolni. Persze erre esélye sincs, csak mellkasán hagynak vöröslő nyomokat körmei. Szemhéjait erősen szorítja össze, de mielőtt maszkja összetörne feláll és elfordul a lánytól.
Az ártatlan tölgyfa szekrényre vág ököllel, melynek ajtaja hősiesen állja az ütést, de üvegezett központi egységén zörögve sikolt fel félelmében a füstszerűen színezett fekete liliom.
- Menj innen, Nina. Kérlek, menj innen... - suttogja halkan, elfúló hangon, és minden porcikáján látni a finom reszketést. Nem néz hátra, csak a zárnyelv kattanását várja, de ha társa megpróbálná megérinteni, azonnal elhúzódik.
- Fitz... - hallatszik a félénk hang, ahogy tesz felé egy lépést. Látva az állapotát, nem tudja figyelmen kívül hagyni. Mikor mögé ér, vállára teszi kezét, de Fitz elhúzódik tőle. Leteszi maga elé kezét, de nem mozdul mögüle.
Nem fog bocsánatot kérni, hiszen úgy véli a körülményekhez képest helyesen cselekedett, s mikor egyezséget kötöttek, még nem tudta mi is zajlik a két férfiú között.
- Megértem, hogy dühös vagy most rám. - hunyja be szemeit kissé talán szégyenkezve - De Lucius megmentette az életemet. Nem hiszem, hogy ártani akarna most bárkinek is. Talán azóta... Megváltozott... Nem tudhatjuk. - naív egy gondolat, de ő már csak ilyen. Hiába teltek az évek, Nina még mindig hitt az emberekben élő jóságban.
- Az az ember egy követ nem emel meg ok nélkül. Veszélyes - próbálja két mély levegő között kibökni Fitz, de másik kezével is meg kell támaszkodnia a falon. Alig hallani mit mond, torkában gombóccá gyűlt az ideg.
- Az én véremért nem kell aggódnod, az övé pedig meg sem érdemli a figyelmet. Nina... talán nem érted... - megköszörüli torkát, hogy határozottabban mondhassa a következőket, de ez nem igazán sikerül - Ha valakinek a vére fog folyni az a tied lesz. És egyikünk se fog tudni idejében segíteni.
Megtörli szemét és felegyenesedik. Az összetört váza darabjaihoz sétál és kiemeli az ismét egyre vörösebb fénnyel pislákoló gyűrűt. Megvágja ugyan kezét pár cserépdarab, ahogy keresi tulajdonát, de nem törődik velük, csak hirtelen oldalra suhint, és néhány csepp vér a falakra fröccsen, majd eltűnik, mintha csak a festék szívná magába.
- Nem fenyegetni akarlak. Figyelmeztetni.
- Menj el. Menj el, Nina. Kérlek, menj el. Nem tudnék ma már több árulást elviselni... - hangja elcsuklik és érzi Frey tudatát a sajátján súrlódni, de mintha egy kinyújtott kéz lenne, eltaszítja magától és teljesen akaratlanul olyan falat kezd maga köré vonni, ami a teljes világot kizárja. Füle zúgni kezd, és látómezeje is szűkül, míg nem a lenyugvó nap vörösét se látja.
Ismét összezárja hát pilláit és csendben, egy nyikkanás nélkül hagyja, hogy eleredjenek könnyei.
Nina... Leko... Apja... ezek szerint még Frey is... szaggatottan veszi a levegőt, ahogy a sötétedő szobában maga köré szólítja az árnyakat.
Hang nélkül leül a kanapéra, s megvárja, míg Fitz lenyugszik. Lehet, hogy méretes ökör volt, amiért így rá zúdította a dolgokat, de inkább tudja meg tőle, mint hogy mástól.
Fitz nem számolja a perceket, és egy idő után el is felejti, mire vár. Mivel már nem figyel az ajtóra, azt se tudja, hogy a lány továbbra is vele van, mégha magához képest szokatlanul csendes is.
Talán egy órába is beletelik, mire megmozdul, és akkor is éppen csak annyi történik, hogy az elgyengült orgyilkos megtörli arcát és lábait maga mellől maga elé rendezi. A "W'-ből "X" lesz, ahogy tagjait keresztezi maga előtt. Visszahúzza ujjára eddig markában szorongatott gyűrűjét, tenyereit összeteszi ölében és ujjaival kezd ritmikusan játszani: széthúzza kisujjait, majd újra összeérinti őket, ekkor szétnyitja gyűrűsujjait és össza, majd tovább haladva addig ismétli a köröket, ameddig szükséges, hogy végre összeszedje magát.
Mikor feláll körülötte a sötétség, mint a megzavart füst, ha huzatot kap, felkavarodik és örvényleni kezd, de nem követi mozgását.
A fiú, bár meglepődik, hogy Nina még mindig a kanapén ül, de nem mutatja ennek semmiféle jelét. Úgy érzi magát, mint egy kegyetlenebb másnapon. Fáj a feje, gyomra, szédül, ötlete sincs, mennyi idő telhetett el és leginkább csak aludni vágyna, de túl jól ismeri magát, úgyse fog tudni. Tekintve, hogy kint már rég a saját igéjét hirdeti a hold, ez annyira sok jót nem ígér számára a mai éjszakára.
A hercegnő elé lép és lenéz rá, egy - de lehet az akár három is, ugyan ki számolja? - szívdobbanás múlva ujjával  gyengéden megtörli arcát a szeme alatt. Könnycsepp, ami talán már rég megszáradt, de ő még látja.
- Mondják, hogy a könnytelen bánat befelé vérzik - szólal meg rekedtes hangon. - Úgyhogy inkább sírj. De tudd, hogy nincs a kastélyban olyan ember, akiért érdemes.
Közelebb hajol és keserű csókot ad Ninának, majd mellé rogy a kanapéra és a háttámasznak dönti a fejét. Mellkasán még mindig ott vannak saját körmének nyomai, de csak bőre piroslik kicsit. Nem tudja mitévő legyen. Hogy szíve szerint mit tenne, az nem kérdés, de hogy jelen állapotában mire képes, az annál inkább bizonytalan.
Bár úgy érzi, egyszerre több kés is markolatig csúszott hátába, azért még feltűnik neki, mennyire értékeli Nina szótlan jelenlétét. Róla eszébe jut Frey is, de nem is kell barátja után nyúlnia, érzi, hogy ő is végig vele volt. Észrevétlen lapulva, de ugásra készen. Fitz bár nem teljesen érti az őket összekötő mágiát, és jóformán egyáltalán nem tudja a kapcsolatot befolyásolni, azért érzi, mennyire kimerítette társát.
- A legtöbb, amit ígérhetek, hogy időt adok neki, Nina. Nem üzlet. Még csak kivételesen nem is szórakozás. Ez személyes. Tégy, amit akarsz, de Rhys halni fog.
- Fitz... Sajnálom... Úgy értem őszintén. - teste egy pillanatra megremeg, ahogy újra erőt vesz magán, hogy ne sírjon. Támasznak kellene lennie, ehelyett újra meg újra összetörik a saját maga alkotott nyomás alatt. Megrázza picit fejét, majd újra felegyenesedik. - Szeretnéd, hogy elmenjek? - kérdi halkan, bár hangja aggodalommal teli.
- Ahogy érzed - válaszolja, hisz már végül is mindegy. Elengedni azonban biztosan nem engedné el csak úgy ezek után. 
Felül, hasból tartja meg magát, ahogy Nina kezéért nyúl, majd ahogy visszafekszik, magára rántja őt. Szűkösen, de elférnek így is szerencsétlen ülésre tervezett bútordarabon. Ujjaival fésül végig a fekete hajzuhatagon kétszer-háromszor-négyszer, közben elmerülten néz keresztül a mennyezeten.Ahogy becsukja szemét, továbbra is a múlt szellemei kísértik, és egy pillanatra minden izma ugrásra készen feszül meg. Mély levegőt vesz és beszívja Nina hajának édes illatát.

***

Fitz arra kel, hogy valaki betakarja. Frey jelenlétét érzi a közvetlen közelében, így nem siet felkelni. Tekintve, hogy Nina továbbra is mellkasán fekszik, ez egy szerencsés döntés. Talán alszik, de félálomban Fitz ezt épp nem tudja és nem is akarja megállapítani.
- Sajnálom - suttogja alig hallhatón a varázsló, a Raatus herceg pedig szabad kezével álmosan dörzsöli meg szemeit.
- Miért? - sóhajtja vissza keserűen Fitz, és Frey pontosan tudja mit ért alatta a másik. Tőle nem Lucius látogatását nehezményezi, hanem azt, hogy háta mögött osztott meg olyan dolgokat, amikhez másnak nem sok köze van.
Frey a korábban bántalmazott szekrénynek veti hátát, miután leül a kanapéval szemben.
- Nem élhetsz örökké magadnak. Megtisztel, hogy megbízol bennem, barátom, de másokkal is összekötötted az életed. Felelős vagy azért, amit megszelídítettél. Én is felelős vagyok érted. De érte is - biccent a békésen fekvő páros felé a varázsló.
Társa nehezen vesz levegőt és végül azt is súlyosan fújja ki, mintha égetné tüdejét. Újabb percekig tartó csend borul az éjszaka sötétjében fürdőző szobára.
- A pokolba is követni foglak, amíg van bennem erő segíteni neked. De nem tudtam tovább nézni, ahogy szenved miattad. És félek, ha nem találsz ki valamit, ő még jobban összetör majd, mint Shamandalie.
A varázsló szavai elhalók, nem is biztos, hogy Fitz a gondolatait hallja, vagy hangját. Ettől függetlenül bőven ad gondolkodni valót az orgyilkosnak, akiben egyre idegenebb módon keverednek az érzések.
Frey végül feláll és elmegy, halkan csukva be maga mögött az ajtót.

***

Mikor épp újra elnyomná a fáradtság, Nina kezd mocorogni, aztán minden előzetes jel, vagy szó nélkül lelöki az ágyról. A landolást éppen annyira érzi csak meg, hogy teljesen kiverje az álmot a szeméből.
- Ne haragudj… - pördül ezzel a kanapé szélére Nina, ahogy megérezte, hogy Fitzt lelökte.
Nem hagyhatja az atrocitást szó nélkül, így amikor a lány lenéz rá a puha magasból, Fitz magára rántja.
Nina kezeivel feltápászkodik róla, de továbbra is meghitt távolságban maradva tőle - De... Nem lenne kényelmesebb az ágyon...? - pirul el, s ki tudja, hogy ezt most az alvásra érinti-e, vagy másra, azt hirtelen már maga sem tudja. Minden esetre a felvetésre arca kipirul, ahogy Fitz szemeibe pillant újra zavartan.
- Ez felhívás? - kérdez vissza a fiú, és átfordítja a hercegnőt maga alá. Szerencsére a takarót is magával rántotta, így legalább nem a hideg földön fog a lány feküdni.
Két kezével Nina mellett támaszkodik meg, és egyik térde szintén már-már majdnem illedelmesen oldalt tartja. Ezzel szemben jobb lábát társa lábai közé csúsztatja, majd lassan leereszkedik hozzá egy kissé ugyan kómás, de szenvedélyes csókra.
Mikor elszakad az édes ajkaktól még közelebb hajol, és egy puszit nyom az elpiruló orcára. Egy kezével tartja meg magát, a másikkal Nináét keresi és összekulcsolja ujjaikat, majd a lány feje mellé emeli.
- Mit szeretnél, kislány? - suttogja fülébe, majd közvetlen mögé ad egy csókot és lassan elindul lefelé a kecses nyakon.
Felemelkedik egy kicsit, hogy ne kelljen a gyenge csuklóra támaszkodnia és meg tudja magát tartani hátizmai segítségével. Jobbjával a hercegnő kezét derekára húzza, aztán ismét megtámaszkodik rajta.
- Csak bátran - még szavain keresztül is érezni az incselkedő mosolyt, de a legkevésbé se kigúnyilni akarja torsát. 
Megakad újra lélegzete, de csak hogy összeszedje magát
- Téged. - súgja bátortalanul, majd hogy ezt leplezze, újra megcsókolja őt

***

Sajnos a kis játszadozásukat Leko szakítja félbe, aki kitartóan várt Fitz ajtaja előtt, amíg az nem „engedte el” a hercegnőt.
Felkúszik Nina mellé és csókot nyom nyakára, míg a lány hozzábújva piheg kicsit.
- Nagyon kívánlak. Azt akarom, hogy csak az enyém legyél. - Fitz mélyen társa szemébe néz, majd kicsit erősebben az eddigieknél megszívja nyakát is. - Ezt te is tudod, remélem.
Szenvedélyes csókot ad neki. Végül felül, jobb kezét végigfuttatja a másik nyakán, mellei között, hasán, közelebb eső combján, egészen talpáig. Aztán feláll.
- De nem maradhatok. Most nem - szűri fogai között, és nem akaródzik neki kimondani. Maradni akar - De gyere még, van miért megismételni.
Komor hangjával nem egyezik a játékosan invitáló hang. Kioltja a szobor fényét, majd az ajtó nyílása hallatszik. Az alig beszűrődő fényben még látszik, ahogy sötét alakja kilép a szobából és lebukik egy ütés elől, majd belöki Lekot hálójába és becsukja ajtaját kívülről. Fitz nehezen veszi a lépéseket, de minél messzebb akarja tudni magát Ninától. Ki kell tisztítsa fejét.
Bent Leko neszel egy kicsit, és mielőtt kinyitná az ajtót, még megpróbálja aktiválni az eddigi fényforrást. Úgy tűnik, valamennyire ismeri az ifjabb Raatus szobáját, de mivel nem jár sikerrel, visszalép a bejárathoz.
- Nina, jól vagy? Kinyitom az ajtót, utána adok neked valamit, amit felvehetsz...
Mikor Leko hozzászól, nem válaszol, csak mered rá megsemmisülve. Megrázza fejét, majd felállva elillan Leko mellett továbbra is szó nélkül, s az előszobából előkotorja ruháit. Ott fel is kapja magára, majd a pokrócot visszaviszi, szépen összehajtogatja neki, majd visszafordul Leko felé. Szótlanul lesüti szemeit, de maga se tudja eldönteni, hogy azért tette, mert szégyenli amit tett, vagy legalábbis amit meg akart tenni, vagy mert túl mérges rá, Fitzre, vagy magára.
Amint kilépett a fiú szobájából, egy nagy levegőt vett, majd Leko felé fordult - Most... Rossz ember vagyok...? - kérdi végül tőle igen csak halkan. Ő maga se hallva saját hangját
Két gyors lépéssel Nina mellett terem, megfogja kezét, és nem engedi, hogy kiszabadítsa magát a fogásból, ameddig rá nem néz.
- Nem, kislány, dehogy vagy! - válaszolja komolyan, majd közelebb lép és megöleli társát, fejét mellkasára hajtja és buksiját simogatja megnyugtatásképp. - Dehogy vagy.
Szíve szerint ezerképp verné bele a fejébe: ő megmondta. Tudja viszont, hogy ez egészen biztosan nem segítene senkin, hát még Ninán ebben a helyzetben.
- Jól vagy? Tudok segíteni, kincsem? - suttogja alig hallhatóan. - Ha gondolod, van még Lucius főzetéből, segíthet aludni... vagy megnyugodni.
- Azt hiszem egy tea jól esne. - süti le újra pilláit.

***

Lekot követve, vagyis inkább szorosan mellette haladva indul el Lucius szobájába. Az ajtót kinyitva nem lát senkit. Hát haza ment... Vagy legalábbis el... Érthető... Nina igen csak felelőtlenül viselkedett vele. Leül a kanapéra, majd törökülésbe vetve magát megvárja, míg Leko tölt neki.
Épp venné el a csészét, mikor az ajtó újra nyílik. Sorait rendezi, főleg lábait, és egyenesbe húzza ki magát. - Lucius...! - néz rá keserédes pillantással - Azt hittem már elmentél. - húzza száját egy kedves mosolyra - Ne haragudj, hogy csak úgy eltűntem, és még meg is várakoztattalak. Sajnos rosszullétem miatt az ágyat kellett nyomnom még egy kis ideig.
- Nina... ennél lehetnél őszintébb is azért - inti a másikat, miközben leül Lucius mellé.
Egy pillanatra a lány Lekora néz, majd vissza Luciusra.
Vendéglátójuk csak nagylelkűen int, nem is kíváncsi a folytatásra. Sejti ugyan, hogy mi történhetet és kicsit fáj is neki, de komoly seb nem esett önbecsülésén... elvégre nem szeretője Ninának. Bár részéről ennek kevés akadálya van csak.
- Ha nem kíván róla beszélni, ne tegye. Ugyan jelenleg a kastély falain belül van talán mindenki, aki nálam jobban érti a részigazságok erejét, de bízom benne, ön nem tartozik ezen emberek közé. Tartson meg ebben a hitemben - kedvesen mosolyog, laza tartása, mozdulatainak magabiztos lassúsága nyugalmat áraszt, ahogy tölt magának is. Leko csak fejét billenti meg, ő nem kér többet.
- Akkor most... - látványosan elszomorodik, kicsit megtörli könnytelen szemeit is - viselkedjek úgy, mintha a délután meg se történt volna?
Kérdése bár diszkrét, Leko arcán a gyülekvő árnyak még élesebbé teszik a redőket. Férfi társa felé pillant, amire ő csak nagyot sóhajt és feláll. Elköszön, majd kilép az ajtón, de Ninát még biztosítja róla, hogy ha kell, merre találhatja meg.
Nina csak azután szólal meg újra, miután Leko elhagyta a termet, bár még akkor sem egyből. Az ideje részét kihúzza a tea kóstolásával, ami tökéletes ürügynek tűnik arra, hogy gondolataiba merülhessen.
Kék szemeit Luciusra emeli, ami megcsillan a gyertyák fényénél, de aztán mégis lesüti szemeit - Mondhatnám, hogy pillanatnyi gyengeség volt, de akkor talán még önmagamnak is hazudnék. - húzza fel jobb szélét szájának, mintha csak fintorogva mosolyogna. Belekortyol újra a teába, majd leteszi a csészét.
Ami azt illetti, Fitzet ténylegesen mindennél, és mindenkinél jobban szerette, de hazudna magának, ha nem vallaná be, hogy Lucius nem mozgatna meg benne valamit - Fitzet régóta ismerem. Amióta csak ismerem, ő volt az, akiért úgy éreztem, érdemes felkelnem a szürke hétköznapokba. És... Ez az érzés mai napig sem változott. Aztán... Jöttél te, és... Nem is tudom... - megrázza fejét - Talán látok benned valamit, amit másban nem, és... - felnéz szemeibe - Összezavarodtam. Nagyon... Vonzónak talállak... - arca kipirul. Talán a meleg tea teszi...
- Sokan vonzódnak az egzotikumokhoz. Fájna, ha neked is csak ennyi lenne - válaszol egy gondolatnyi szünet után, de szerénysége csak elégedettségét hivatott árnyalni. Nem kíván önteltnek hatni, nem is igazán jellemző rá.
- Leko nem hazudott, tényleg nagyon finom ez a tea. - mosolyog rá most már őszintén. Nem szándékozik terelni a témát, mindössze illőnek gondolta megdícsérni, ha már ilyen gasztronómiai élményekbe vezette be őt.
- Kérlek, ne most terelj, épp elkezdett megolvadni a szívem - viccelődik, és egyik kezét is szája elé tartja, mint szemérmes úri lányok, ha valami illetlenségről csacsognak. De aztán ellegyezi képzeletbeli pírt arcáról és válaszol a bókra: - Köszönöm. Nem az én érdemem, de majd átadom a füvésznek. Mák és menta keveréke, néhány egyéb gyógynövénnyel. Örülök, hogy tetszik.
Nina mögé sétál, válláról haját előre igazítja és nyakára, vállára simítja meleg tenyerét. Kicsit meggyúrja keze alatt feszülő izmokat.
- Ha gondolod, segíthetek ellazulni. Minden kötelezettség nélkül.
- Köszönöm, ez igazán kedves tőled. - haját kezdi ujjaira csavarni. Talán ennyi kis kényeztetést megengedhet még magának, ha Luciusról van szó.
Érte már egy-két csalódottság az életben, s már nem volt kedve egy újabban. Halkan sóhajt egyet, ahogy nekilát befonni haját, hogy ne zavarja a maszírozás során, majd felcsavarja egy kontyba, amit eltűz egyik hajtűjével. Amíg mind ezt megteszi, csupán pár perc telik el, ujjai fürgén járnak a fekete hajzuhatagon.
Míg Nina a hajával van elfoglalva, Lucius alig érintve a bőrt vezetgeti ujjait egyik válltól a másikig. Miután már jó tíz centi szabadul a lány nyakánál, két ujjával egészen fent, koponyája tövében szorítja meg kicsit és egymással ellentétesen köröz kicsit.
Innen lefelé dörgöli két oldalt a gerinc mellett haladó izomkötegeket: felfuttatja ujjait Nina tarkójára, majd lefelé húzva a válla kezdetéig, ahol előre felé lefordítja hüvelykujjait a kecses nyakról.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jártasságaid is vannak. Azt hittem a kalózok többsége inkább a gyilkoláshoz ért.
Ahogy áttér a trapézizmok főbb rostjaira gyengébb fogást alkalmaz, mint addig, hisz tudja, valójában nem oldhatja fel a csomókat és görcsöket, ahhoz most se alkalma, se ideje nem lesz.
- Miért, mit várhatsz egy kalóztól? - emeli ki grimaszolva az őt jelképező szót, amiből Nina nem láthat sokat. Érezni lehet azonban hangsúlyában a rosszallást, még ha nem is veszi sértésnek. Ez az ő valósága.
Megvárja a választ, de kitér a téma elől.
- Ha egy kalózra nem is jellemző ilyen tudás, de talán Az Északi Vizek Urától nem áll olyan messze. Mesélhetnék még, mi mindenhez értek... De akár meg is mutathatom - mielőtt kicsit erősebb mozdulatokba kezdene, lesöpri a hercegnő válláról a ruhát. Mivel nincs nála olaj, ait használhatna, különösen figyel arra, ne gyűrje meg túlzottan az érzékeny bőrt. Egy kis pirosság nem probléma, de kellemetlenséget nem akar okozni.
Leko kopog és minden várakozás nélkül benyit, az alig kitárt ajtó résén azonnal belép. Felméri a terepet és fáradtan nyúl orrnyergéhez, de egy mélyebb sóhajon kívül nem nem adja jelét semmiféle reakciónak.
- Nina, Lucius. Későre jár, ideje lenne nyugovóra térnünk.