Ninának aznap igen mozgas napja volt, hiszen éppen csak visszaérkezett saját kastélyába egy hosszú és fárasztó út után, mikor is Freytől megtudta, hogy Fitzel milyen szörnyűségek történtek. Ezután pedig még Luciussal is egyezkednie kellett.
A fáradtság, vagy az elméjének megbomlása miatt… Ki tudja… (LuPir…) Ekezdett egy bizonyos hangtól, egy bizonyos szót hallani. „Gyermek”. Persze mivel nem egyszer hallotta, így bepánikolt. Elvégre már az apjánál is jelentkeztek ezek a tünetek, és vele is mi lett…
Vacsoránál így hiába látta vendégül kedves kis kalózunkat, nem igazán figyelt rá. Ami azt illeti, senkire se. Túlságosan elmerült aggodalmaival teli gondolataiban.
- Ne haragudjatok, de hosszú volt a nap, ideje nyugovóra térjek. - persze még esze ágában sincs lefeküdni, hiszen lesz még pár szava Freyhez. Mielőtt azonban még elhagyná a termet, Lekohoz hajol - Azért ha lehet ne végezz vele. - súgja, ezzel feláll.
- Ez nem... - fordul a lány után, jelezve, hogy neki aztán az este kimeneteléhez aligha van bármi köze, de már túl későn reagál, Nina ugyanis eltűnik, akár a kámfor.
Azonnal a könyvtárba igyekszik, ahol Freyt reméli, hogy tényleg ott lesz. - Frey... Azt hiszem beszélnünk kell. - szólal meg miután becsukta az ajtót maga után
- Persze az még várhat. - közelebb sétál hozzá, hogy megnézze mit csinál - Miért tűntetek el egy szó nélkül Lekoval? Nyomós okotok volt rá biztos, tudom én, csak... - elharapja mondata végét, inkább nem fejezi be, csak leül - Fitzhez van köze? Vagy valami más? Baj van?
Tekintve, hogy a vacsora elejét mind a ketten kihagyták, és se London, se Fitz nem jelent meg, úgy érezte indokolt a kérdése.
Ez a felelősségre vonás nagyon nincs ínyére. Mintha nem tette volna egyértelművé, hogy bármit megtesz Fitz életéért. Mostantól minden percben, amikor nincs szem előtt, minden megkérdőjelezhető döntésért, sőt, minden Fitzel kapcsolatos döntéséért el kell majd számolnia?
Becsapja a könyvet, ahogy az utolsó oldalhoz ér és az ablakpárkány szélére helyezi, de nem fordul meg.
Szemét becsukva próbálja rendezni magát. Nyugalom. Türelem. Mint bármelyik első csikós kancával, vagy a kölykével. Néány mély levegő után megfordul és a lányra néz, alakja sötéten táncol a nap utolsó pár világos percében.
- Fitz jól van. Már elindultak visszafelé. Épp szundít a nyeregben. Van valami más is, vagy csak ennyiért - vagy csak ennyiért tépted össze a könyvtár nyugalmát... mondaná szíve szerint, de ezt lenyeli még mielőtt kibukna a száján - volt rám szükséged?
Úgy tűnt nem figyel rá, csupán a könyveket nézi, amit nemrég Frey annyira lapozgatott.
-Sajnálom, csak ma történt valami, ami miatt képtelen vagyok koncentrálni bármire is. Ismerted atyám? - tudja, hogy nem, vagy legalábbis nem annyira, mint Londont, vagy Fitzet, ezért a válasza nélkül folytatja - Az elméje nem volt olyan, amit normálisnak mondana bárki is. Gyakran panaszkodott hangokra, amiket csak ő hallott, vagy látott olyan dolgokat, amiket senki más. - itt egy pillanatra elhallgat, de még ha Frey hozzá is szólna, akkor sem veszi tudton, túlságosan gondolataiba merült - Ma hallottam én is valamit. Csak egy szót, és talán jelentéktelen. Az is lehet, hogy a fáradtság miatt, de... - szemeibe apró könnyek jelennek meg - Mi van, ha én is arra a sorsra fogok jutni, mint ő? - mikor felnéz Freyre, nem látja tisztán, csak a körvonalát.
- Hallottam a cselédeket annak idején, akik arról suttogtak, hogy a négy fal fogságában talán ha nem is akkor, de egyszer elhatalmasodik majd rajtam is. - ahogy erre újra visszaemlékezik, vagy apjára, mikor olyan őrülten tekintett rá, remegés fogja el. Talán nem kellene félnie, de mi van, ha mégis?
Megrázza fejét, majd le is hajtja - Sajnálom. Megint önző voltam. - szégyelli el magát
- Először is... önző nem ezzel voltál, hanem néhány perccel ez előtt - feddi meg végül Frey Ninát, de nem ostorozza miatta. - Másrészt előfordulhat, hogy apád őrülete kijön rajtad idővel - vállat von - ugyanakkor sok oka lehet, hogy az ember hangokat hall, és te magad is mondtad, hogy fáradt vagy. Mielőtt mélyremenő következtetéseket vonnál le bármiből, miért nem pihensz pár napot? Ha még utána is hallod a hangot, bőven ráérünk vele foglalkozni akkor. Ha oka van, rájövünk, ha pedig csak a fejeddel van baj, az nem egyik napról a másikra fog elhatalmasodni rajtad.
Sose úgy szokott... addig pedig Frey írhat egy varázslótársának, aki járatos az elme rejtélyeiben. Igaz, személy szerint kételli, hogy ez lenne a lány sorsa, de Frey élete során nem találkozott még valóban meghasadt tudatú személlyel. Mindig volt valami természetfeletti, a köznép számára idegen, ismeretlen háttere. Csakhát az egyszerű paraszt, halász, vagy szegényember hamarabb kiált démont, minthogy segítséget kérjen olyanoktól, akik járatosabbak a varázsvilágban.
Ninának pedig szintén természetes kapcsolata van a mágiával. Lehet, hogy sose tanulta, de képességeit tekintve csak az ostoba nem venné észre, hogy minden, csak nem hétköznapi.
A férfi felsóhajt. Utoljára, mikor Nina erejével kellett foglalkoznia egy hosszú és stresszes útnak nézett elébe, és az emlék a legkevésbé se boldogítja.Válla felett kinéz az ablakon a halványsárga holdra. Maga sem biztos benne, melyik lehetőségnek örülne jobban.
- Akárhogy is. Ne aggódj annyit, az ép elméje mindenkinek a legnagyobb kincse, még azoknak is, akiknek alig van - bíztató mosolyt vet a másikra - most pedig menj, aludj - lenéz maga mellé a könyvre, majd a lány előtt heverő kupacra. - Nekem is jobb lenne pihennem, azt hiszem. Ez ráér holnap is, és nem kizárt, hogy Lekot is össze kell foltoznom.
- Rendben, akkor menjünk mind a ketten aludni. - fel is áll, majd egy kis ideig még egy helyben áll - Ne beszélj erről a többieknek kérlek. - sóhajt - Lehet nem érdekli őket, de akkor se. Még nincs nagy baj, ugye? - kérdezi inkább csak magától, majd visszanéz Freyre
A varázsló szó nélkül hagyja Nina kérését. Bár nem áll szándékában bárkinek beszélni róla - ugyan, mit tudnának tenni, amit ő, akinek életét és létét átszövi a mágia, nem? Hacsak... tényleg nem Nina elméjével van probléma... akkor viszont... -, de olyan ígéreteket sem tehet, amiket tudja, hogy nem tud megtartani. Így is többet szegett meg, mint szeretné.
- Nem hiszem - szól oda se figyelve, mikor a lány rá néz.

***

Leko hangtalanul lép be Nina hálójába, de nem zavarja őt, csak a kályha melletti sarokba vonul csendesen. Fekete kesztyűjébe törli az orrát: még ugyan kicsit szivárog belőle a vér, de már nem vészes.
Nina neszezésére figyel fel, mikor a lány a tűz mellett álló bútorhoz lép egyik kezében egy könyvvel.
- Nina - szólítja meg a férfi, de nem moccan, szemét se nyitja ki. - Londonék visszatértek. Hol intéztél helyet... vendégednek?
- Leko.. - emeli szívéhez kezét, mikor tényleg megbizonyosodik róla, hogy ő az. Viszont nem mond többet, hiszen olyat lát az arcán, ami nen oda illő.- Mégis mi történt veled? Ki tette ezt veled? - lép sietősen a fiú elé, finoman megfogja állát, hogy maga felé irányítsa tekintetét, hogy jobban szemügyre vehesse. Szívesen meggyógyítaná őt, de fél a reakciójától, ezért inkább csak köntöse ujjával finoman letörli az újabb kibuggyanó vért. - Lucius volt? Vagy az emberei? Annyira sajnálom! Nem kellett volna egyedül haggyalak vele! Ne haragudj! Ma nem voltam jelen teljesen, és ezért te szenvedsz. - arcáról leolvasni, hogy tényleg sajnálja a dolgot, méghozzá őszintén.
- Lucius a szobám melletti vendéghálót kapta meg, de... Ha tényleg ő volt... Máris elküldetem... - fortyan fel hirtelen a történtekre. Talán magára is mérges... Nem is kicsit...
- Nem szenvedek, Nina - tolja el a lány kezét és maga is kicsit arrébb lép - és nem Lucius volt.
Persze azt nem mondja, hogy köze van-e egyáltalán Leko orrához, de a férfi eleve úgy viselkedik, mintha nem is történt volna több, mint egy szúnyogcsípés. 
- Nincs rá szükség. Ráadásul nem ülhetsz mindenki fölött, mint egy tyúkanyó, akinek jobb dolga nincs, mint másoknak pelenkát cserélni. Legyen tartásod, és engedd, hogy nekünk is legyen - foglalja össze gondolatait tömören, és kicsit úgy érzi, mintha újra Fitzet nevelné: erős kétségek vannak benne affelé, hogy bármi, amit mond, megragad.
Mély levegőt vesz, de nem sóhajt. Kiöregedett ő már ebből... vagy csak a türelmét vesztette el az évek alatt? Nem tudja. Persze az se kizárt, hogy csak aludnia kéne, de a mai este semmiképp nem akarta másra bízni Ninát. Hiába nem tudta, hogy Lucius a mellette lévő szobában fog aludni, mint egy veszélyes idegen, egy másik birodalom uralkodója, jelenléte már csak a kastélyban is fenyegető. Mikor legutóbb ilyesmi történt, pont itt, azt is tudjuk hogy végződött...
- Azt hiszi az ember, hogy vannak végre barátai, de aztán már maga se tudja... - motyogja, majd felnéz Lekora, egy pillanatig rá mosolyog, majd visszafordítja tekintetét a könyvre - Ne haragudj, hosszú volt az út. Morcos vagyok én is. - jegyzi meg félve, hogy Leko is annak tűnik.
- Mindenesetre nem akartalak megzavarni.
Leko be se fejezi a mondatot, mikor kopognak. Kint Lucius áll, az egyik szolgáló, aki megmutatta neki szobáját, szólt neki, hogy ha bármire szüksége van, szólhat bárkinek, illetve a másik ajtó Nináé.
Mikor kopognak, Nina felkapja fejét - Ki lehet az ilyen későn? - hagyja, hogy Leko kinyissa az ajtót, de mikor Lucius lép be rajta, köntösét összébb húzza magán - Micsoda meglepetés, Lucius... Minek köszönhetem váratlan látogatásodat? - kérdi kedvesen, mosolygósan - Csak nem valami baj történt?
 Nem, nem történt semmi különös - válaszolja Lucius és ezzel a lendülettel háta mögé húzza kezét, akár csak Fitz. Vele ellentétben azonban a kapitány elrejteni akar valamit. - Igazából csak szerettem volna átinvitálni egy mentafőzetre. Természetesen a testőre is szívesen látott vendég.
Kedves mosolyát Lekora emeli, aki nem reagál rá egy rezdülést sem. Épp csak a hidegveríték ül ki homlokára, de gerince mentén is érzi, ahogy végigcsordul egy izzadtságcsepp. A király és fia visszatértek... csak bízni tud abban, hogy az ifjabbik Raatusnak nincs oka Ninát felkeresni, a lány válaszától függetlenül.
- De úgy látom talán nem a legalkalmasabb az időpont. Remélem holnap este számíthatok a társaságukra.
Lucius kínosan pontosan ügyel a többesszámra, bár újabb ajánlata semmivel sem tűnik izomszagúbbnak, mint a korábbi. Könnyed, elegáns társalgó, ahogy egy diplomatának lennie illik. És amit egyáltalán nem várna az ember egy hírhedt kalóztól. Leko sem ez utóbbi minőségében szólítja meg.
- Részemről köszönöm, én élnék a lehetőséggel, fenség.
- Hát akkor eldőlt. Holnap este találkozunk újfenn.