A hercegnőhöz egy hírnök érkezett, aki Lucius érkezéséről értesítette.
Ninának több sem kellett, s a kikötőbe igyekezett, hogy az elmúlasztott tárgyalást elkezdjék.
A kikötőben átadta Milka kantárát az egyik matróznak, végül Luciushoz fordul - Ha türelmetlen vagy, mindig elrontod az örömödet. Ha valamit szeretnél, legyen öröm a várakozás is. Sajnálom, ha elszomorítom, de... Volt egy kis dolgom, így nem tudtam itt maradni. Remélem nem haragszik meg érte. - pillant fel rá artatlanul - és..? Hogy telt az útja?
- Egészen biztosan így van - pattan le Luciusról is Nina modorossága - ugyanakkor némi humorérzék nélkül szürke és kegyetlen ez az élet. Tanácsért tanács, én azt ajánlom magának, kevesebbet filozofáljon és többet nevessen.
Mire a lány lelép a hajóra vezető pallóról már a legénység néhány tagja hatalmas ládákkal a vállukon várja, hogy szárazra pakolhassa a rakományt.
- Jöjjön, ne éljünk vissza embereim türelmével - vezeti a tat felé Ninát, itt azonban nem ajálja felkarját úgy, mint korábban. Hosszú lépteivel gyorsan átöleli a néhány méteres távolságot az ajtóig, melyet szélesre tár vendége előtt.
Miután levezette a hercegnőt kabinjába, ami mint egy dolgozószobaként is funkcionált.
- Foglaljon helyet - bátorítja Lucius Ninát, maga pedig az egyik fotelhez lép és nyugodtan hátradől benne - szokatlanul nyugodtan és eseménytelenül. De nem panaszkodom. Volt néhány friss matrózunk, nekik mindenképp ideális egy ilyen kellemes út. Meséljen maga, úgy hallottam bálban volt?
- Ami azt illeti, meglepően jól informált. Csak nem kémkedik utánam? Ez nem illik egy ilyen úriemberhez, mint amilyen ön. - somolyog rá - Minden esetre igazak a hírek. A királyság gyönyörű volt, vendéglátóink kedvesek, és probléma mentes volt utunk. Így aztán... Kiélvezhettük a pihenést. Már ha a politikai helyzetek megvitása, és a mulatozás annak számít. - És? Most meddig marad? Napok? Hetek? Bár ahogy elnéztem, lassan indulásra is készen lennének. Szomorú... Megint oly hirtelen távozna.
- Noss, hogy meddig maradok nagyban függ az önök vendégszeretetétől. Ha nem tévedek van még némi megbeszélni valónk... - vállat von, bár ez a mozdulat koránt sem annyira könnyed, mint azt ő szeretné - ha sikerül kedvező megegyezésre jutnunk, néhány hét. Ha nem, akkor attól függ, hogyan válunk el, gondolom.
Arcán átsuhan a komorság. Nem számít sok jóra Londontól, se Fitztől, tisztában van vele, hogy a Korridori hidra két feje is az anarothi fővárosban tartózkodik, habár ez nem annyira meglepő. A fiú ritkán hagyja el apja oldalát. Vagy fordítva, Luciusnak igazából mindegy is. Megveti ezt a szintű kötöttséget, őt régóta másra kényszerítette sorsa.
- Ugyanakkor bízom kettőnk kölcsönös jóindulatában - vált kedélyesebb hangra, és mintha a korábbi átsuhanó sötétség valóban csak ennyi lett volna: egy elhaladó bárányfelhő a szikrázó kék tenger felett.
- Rendben, térjünk is a tárgyra, hiszen gondolom magának is van jobb dolga, mint velem diskurálni. Kezdetnek elárulhatná: Mi olyat tud felajánlani, amit más nem?
- Kérem - hehe, kuncog még kicsit és megtörli egyik szeme sarkát, aztán mindkét kezét megemelve mutat körbe - látta már ezt a hajót? Na és a többi szakadt uszadékfát? Ennél több idokra aligha lehet szüksége, de legyen. Adjon egy pillanatot.
Feláll, és Nina mellett elhaladva íróasztalához lép. Kihúz egy fiókot, de nem találja benne, amit keres, mert kihúz egy másikat, mire elégedetten felhümment.
Egy nyúzott, de jó másfél ujjnyi bőrkötésű füzettel tér vissza. A hercegnő mellett megállva hajol le és teszi a többféle kézírást is tartalmazó könyvecskét az asztalra, középen kinyitva. aztán visszalép saját foteléhez.
- Bánjon vele óvatosan. Ugyan időnként lemásolom, hogy minden hajón naprakész legyen keresedőpartnereink jegyzéke, de ez a darab különösen közel áll a szívemhez.
- Garantálhatom - enek a szónak valahogy Lucius szájából sikerül kínosan sötétnek hangzania - hogy ez a legteljesebb kuncsaftkör, amivel bármelyik kereskedő ebben a kikötőben elő tud állni. Sőt, merjem azt állítani, hogy a összeadná mindannyiukat akkor is csak alulról kopogtathatnák a kormánylapátjainkat? - magabiztosan kuncog - Sokan nem is mernek bizonyos vizekre merészkedni... Igazából, ha nem haragszik meg, itt a kérdés nem az, hogy mi mit tudunk maguknak adni, sokkal inkább az, mit vagyunk hajlandóak, és Anarothnak még így is bőven megérné elgondolkodni azon, ne kérjen-e hitelt.
Összefonja ujjait aga előtt és hasára támasztja csuklóit.
- Noss, hercegnő, mit tud ajánlani, amit senki más ebből a könyvből? És azt ne mondja nekem, hogy békét, mert azt hiszem ez közös célja mindkettőnknek.
- Látom, tényleg mindent be tud szerezni. Hogyan? Más kereskedőktől szerzi be, esetleg más módot választ hozzá? 
- Ahogy maga se árulja el a titkát - vált vissza hivatalosabb hangnemre - én se kívánom. Ahogy egy bölcs ember se teszi, legfeljebb a barátainak. Egy dolgot viszont elmondhatok... Bármilyenek is voltak őseim, az Északi vizek korábbi vezérei, egy dolog közös volt bennük - megemeli a kezében tartott tárgyat -ezt mindannyian tisztelték. Egy része sikerességünknek a vízhez szokott nép, a szakértelem, amivel hajóinkat készítjük, a bátorság, és a tengerek, óceánok, folyók ismerete. A nemzedékek óta öröklődő tudás, mely az időjárás kiismerését és kihasználását segíti. És egy része a kizárólagos kereskedelmi szerződés.
A királyságom sok mindenben virágzik, de úgy hiszem mind ezt máshol is megkaphatja. Ha mást nem is... Az évek alatt azonban sokat fejlődtek gyógyítóink. - nem akarja kifejteni, hogy ez részben az ő érdeme is - És mint előző beszélgetésünkből leszűrtem, olykor nehéz lehet a hajón az élet, főleg ha valaki megbetegszik. Számos gyógynövényünk, és kivonatunk van olyan betegségekre, amik sok bajra gyógyírként szolgálnak. - vállat von - Sajnálom, de úgy vélem az egészségnél nincs fontosabb. Ez az ember egyik legdrágább kincse, s én mindössze csak ennyit tudok felajánlani.
- Én is sajnálom, Nina - meg se próbáljafennrtani az egyenlőség látszatát, közetlenül szólítja meg a hercegnőt -, de nem a véleményedre vagyok kíváncsi, hanem az ajánlatodra. Ugyanakkor értékelem z őszinteségét, egy üzleti kapcsolatban ez igen nagy előnyt jelent. Hogy is mondják errefelé? Betyárbecsület? Mindegy is.
Leereszti feljegyzéseit ölébe, jobb kezét a borítón nyugtatva beszél tovább.
- Tisztában vagyok vele, hogy ekkora birodalomban, ilyen hosszú partvonallal ez lehetetlen vállalkozás lenne. Mármint nem nekünk, természetesen... de nem is tartok rá igényt. Tudja, mi számít nekem? Még egy név. Még egy ország, még egy partner. Hogy a szívességet mikor, és hogyan kapom vissza, azt majd a történelem eldönti. Egyelőre megelégszem azzal, ha nem az apám korabeli háborús ellenszenvvel üdvözölnek minden kikötőben a környéken. Persze a bizalmatki kell építeni, az nem jár csak úgy, de ez igaz lesz mindkét oldalról, ha em tévedek. Hajlandó elfogani az ajánlatom?
- A későbbiekben bármikor szívesen látjuk, csupán egy apró kérésem lenne. A Világ oly sok mindent látott már, de a népem még nem áll készen olyan dolgokra, amik eddig is... Tiltottak voltak. - próbál finoman fogalmazni - Amennyiben ez lehetséges, kérem ezt vegye figyelemben. Ahogy azt is, hogy a szövetségeseimet családomként tekintem. Nem szívesen bántanám őket, sokkal inkább segíteném. De... Ezt biztosan maga is megérti. Itt a hajón hamar szoros kötelékek alakulnak ki egy-egy út alatt. Nem kérem, hogy tegyen így Ön is, csupán hogy ne ártson nekik. És... Ahogy azt mondta, a bizalmat ki kell érdemelni. Én bízom a döntésemben, de remélem bízhatok majd magában is.
- Kérem - egyezik bele Nina gyenge lábakon álló feltételeibe nagyvonalúan - az Északi vizek lobogója alatt csak tisztességes emberek hajóznak. Biztosíthatom, hogy nem kell olyan áruval számolniuk, melyre a népe nem áll készen.
Lucius feláll, kis könyvecskéjét visszateszi eredeti fiókjába, majd hátat fordít tárgyalópartnerének, hogy kinézzen kabinja kikötő felé eső ablakán. Kint már majdnem teljesen beesteledett.
- Korábbi kérdésére válaszolva, azt hiszem nagyjából másfél hétig számíthat rám a kastélyban, már ha nem bánja. A Tengeri dámának azonban vissza kell térnie szülőföldemre, de jó széllel egy héten belül visszatérhetnek. Gondolja ez elegendő idő arra, hogy megfogalmazzuk a szerződést és kiválasszuk mely portékák érdekelnék népét? És természetesen az emberek ékkövét... - bókol leplezetlenül Ninára utalva. Nem újdonság számára, hogy közvetlen kuncsaftjai extra szolgáltatásokat, vagy egzotikus termékeket igényelnek kizárólagosan maguknak.
- Egy hét bőségesen elég mind erre, a kastélyban pedig ÉN bármikor szívesen látom. - olyan rossznak hiszi magát, hogy szövetkezik Luciussal, de Londonnak mindenféle képen szólni fog, még ha ez azt is jelenti, hogy a férfi ez után nem fogja emberszámba venni, vagy rosszabb. Ő mindenféleképen a rosszabbra számít. Elvégre... Ő csak egy helytartó.
Halkan sóhajt a megkönnyebbüléstől, majd feláll, és távozik a kabinból Lucius előtt, de mikor kiér beér, mert bár nem nehéz a kivezető út, nem szívesen mászkál egyedül egy ismeretlen hajón ismeretlen emberek közt. Egy nagyobb hullám miatt elveszti egyensúlyát, és úgy érzi magát, mint mikor a fejébe szállt a sok bor még Freyel vezető útján. Érzi, hogy le kellene ülnie, vagy megkapaszkodnia, de nincs semmi a közelben. 
Miután vendége elindul kifelé Lucius is elhagyja íróasztalát. Mikor kilép az ajtón először hajója mellé pillant, hogy felmérje a terepet. Egy másik méretes szkúner hagyja épp el a kikötőt, ahogy elhalad a Dáma mellett egyre nagyobb hullámokat kelt.
Elővigyázatosan Nina mögé lép, és épp, hogy egyik kezét a korlátra helyezi, mikor megérkeznek a nagyobb hullámok. A lány egyensúlyát vetve a kapitánynak hátrál, aki ezek után átfogja derekát, és csak akkor engedi el, mikor a víz lassacskán elcsitul.
Azonban kint a dokkokon Milka fejét messziről látni, ahogy egy furcsa, a matrózok, szolgálók és kereskedők közül kirívó öltözetű férfit követ. Frey már jócskán túlhaladt a dámán, de még nem volt túl messze. Mivel Ninát keresi eleve nem halad túl gyorsan, illetve egy ötmázsás állattal eleve nem egyszerű a közlekedés a kikötő legforgalmasabb időszakában.
Mikor Frey meglátja, és felismeri Luciust meglepetésében második nevén szólítja.
- Rhys kapitány! - nem számított ilyen civil fogadtatásra, még ha tudta is jól, hogy Luciusnak legalább annyi titkolnivalója van, mint Fitznek.
- Szellemjáró - emeli szívéhez kezét és tisztelete jeléül Lucius meghajol.
- Ismeritek egymást? - kérdi Luciustól, míg oda nem vezeti Freyhez, illetve Freyre is kíváncsian pillant. Nem hiszi, hogy Freynek ilyen nagy híre lenne, de persze ő maga még nem ismeri annyira egyikőjüket sem, mint Fitzet. Nos... Ami azt illeti, róla se tud túl sokat... Ez pedig teljesen kiborítja. Változtatnia kell rajta. Milka elé érve finoman megsimogatja őt, míg a két férfit vizslatja.
- Futólag - válaszol Lucius őszintén, de a varázsló fintorából egyértelmű, hogy ő nem egészen ért egyet kapcsolatuk ilyen tömör értékelésével.
- Nem említettem volna? - veszi le a hajós szemét Milkát vezető Freyről - A varázslók...
- Adósai - szakítja félbe tőle szokatlanul illetlenül Fitz barátja. - Ez nem a megfelelő hely, vagy idő.
Ellenszenves pillantást vetnek egymásra, de az érzelem kölcsönösségének ellenére semmi nem utal komolyabb feszültségre. Mindkettőjük tartásából és hangjából hiányzik az a fenyegető él, amivel Fitz beszélt Rhysről.