Az után a fülledt éjszaka után, amit Fitz, és Nina átélt... volna, a fiú egyszerűen csak eltűnt, mint a kámfor, és senki sem tudta, hogy hová. Még Nina sem, aki előidézte a bajt tudta nélkül. Csak az volt szinte biztos, hogy ő a felelős mindezért.
                Frey és Nina, hamar útnak eredtek, hogy valahogy helyrehozzák a történteket. Hosszú ideig egyikőjük sem szólt a másikhoz. Ninát még mindig sokkolták a történtek, Freynek pedig semmi mondandója nem volt. A feszült csendet az erdőben csak az ébredező állatok neszei törték meg.
                - Frey? Kérdezhetek valamit? - szakította meg a csendet végül Nina.
                - Mondd! - Nézett rá.
                - Pontosan hova is megyünk? - indulás előtt nem kérdezett részleteket, felőle akár a halálba is vezethette, de tudta, hogy akkor felelnie kellene Londonnak, ezért ha másért nem is, megbízott benne. Abban azonban biztos volt, hogy Fitzen szeretne ő is segíteni.
                - A Mágia Oszlopához. Neki biztosan lesz valami használható ötlete, segíthet nekünk.
                - Már ha tud - tette hozzá Nina. - Tudom, mondtam az este sok őrültségnek tűnő dolgot, és talán ez is azok közt lesz, de... Úgy érzem, hogy én tehetek róla.
                Frey inkább megtartotta magának gondolatait ezzel kapcsolatban. Nina képzelgéseiről már így is megvolt a véleménye, de nem akarta ezzel megsérteni őt, főleg ilyen állapotban:
                - Nekem nincs elég tapasztalatom ahhoz, hogy ezt megállapítsam, de a mester majd eldönti.
                A lány félrehúzta száját. Freyben hiába bízott, erről a bizonyos mesterről szinte semmit sem tudott, hiszen egészen idáig a létezéséről sem volt fogalma. Kétségeit inkább nem tette szóvá.
                Az egész napot utazással töltötték, amikor is kezdett rájuk sötétedni.
                - Van a közelben egy falu, ott megszállunk. Ismerek is ott egy fogadót.
                Erre Nina azonnal felkapta a fejét: - Tessék? Nem lehet! - tiltakozott - Tovább kell mennünk. Minden perc számíthat. Mi lesz, ha elkésünk, és már késő lesz? Semmi kedvem elveszíteni egy szeretett személyt sem.
                - Nézd. Fitz tud magára vigyázni. Bárhol is van, feltalálja magát. Ő egy igazi túlélő. Nem kell féltened.
                - Igazad van. - helyeselt, hangsúlya mégsem erről árulkodott, inkább tovább aggodalmaskodott - De...
                - Tudom, hogy igazam van, nincs semmi de. Azzal nem leszünk előrébb, ha kimerülten érünk oda. Pihenésre pedig szükség van mindkettőnknek. Jelenleg én felelek érted, és nem tudom napi huszonnégy órában az életedet óvni.
                - Nem is kell! - emelte fel kissé hangját ingerülten - Tudok magamra vigyázni - azonban ezt már nem mondta ilyen magabiztosan, még meg is húzta magát Milka nyergében.
                Frey csak haloványan elmosolyodott. Mivel látta, hogy észrevette, és valószínűleg fel is fogta, hogy milyen nagy butaságot mondott, ezért nem sorolta fel neki azokat az eseteket, amikor másoknak kellett a segítségére sietni. Szó nélkül vezette a hercegnőt a fogadó felé.
                Már jól ismerte a helyet. Fáradt, és ittas látogatók egyaránt megszállhattak itt, ki-ki a maga kedvére való kikapcsolódást is talált. Frey lovát szó nélkül vezették az istállóba, és miután a fiú lesegítette társát Milkáról, őt is. Bementek az épületbe, ami egy meleg, és látszólag barátságos hely volt, zsúfolásig tele emberekkel.
                Nina csodálkozva nézett végig a színes tömegen. Voltak ott olyan személyek is, akikkel ha lett volna választása, nem szívesen mutatkozott volna, de most ő is csak egy volt közülük, nem kérethette magát.
                Az asztaloknál ülők mintha észre sem vették volna az érkezőket. Jó kedvűen iszogattak, kártyáztak, páran verekedtek egy sarokban. Néhányan hölgyek, vagy egyszerű örömlányok kíséretével.
                Egy távolabbi asztalhoz ültek le, ahol addig nem ült senki sem. Frey azonnal rendelt sört, hogy enyhítse szomját, Nina pedig csak egy pohár vizet kért. Nem tudván a szokásokat, a kocsmáros ugyan rosszallóan nézett rá, de ő inkább elkapta a fejét róla, így kerülte el a kellemetlen pillantásokat.
                - Sokszor jársz ide? - kérdezte végül a lány.
                - Nem sűrűn, de volt már példa rá.
                A beszélgetést folytatván tovább kérdezgette volna, de ekkor váratlanul vendégük akadt. Egy magas, igazából egész helyes húszas éveiben járó ifjú. Kacér mosollyal az arcán huppant le Nina mellé, és próbált minél közelebb kerülni hozzá.
                - Üdvözlet a gyönyörű hölgynek! - kezdett udvarolni neki mit sem figyelve Freyre.
                Nina ártatlanul pislogott az érkezőre: - Öhm... Üdv! - viszonozta a köszönést cseppet sem annyira lelkesen, mint a jövevény.
                - Mi járatban egy ilyen szörnyű helyen? Nem egy ilyen finom lánynak való - fogta meg kezét, ami addig a poharán pihent, hogy csókot leheljen rá.
                - Átutazóba vagyunk a társammal - húzta el bátortalanul kézfejét tőle.
                A fiú Freyre se nézve bökte neki - Csá.
                - Csá. - kortyolt italából Frey, akit roppant mód irritált a szituáció. Volt valami az idegenben, ami őt idegesítette, és nem csak modortalan viselkedése.
                - Tudod szépségem - simított végig a lány arcán -, ha egy kis szórakozásra vágynál, akkor azt az egyik trónörökössel tehetnéd most meg. Nem szoktam vele dicsekedni, de neked elárulom, hogy én lennék Raul.
                Nina szemei azonnal kikerekedtek: - Hogy képzeled, hogy kiadod magad neki?! - csattant fel felháborodottan. Sértettségét kiemelve nem csak, hogy az asztalra csapott, de még fel is állt.
                Frey sóhajtott, majd felállt, gyengéden átkísérte maga mellé, és leültette - Ne is foglalkozz vele Nina - majd a másikhoz fordult. - Komolyan? Ezzel eléred, hogy a lányok csatlakozzanak hozzád?
                Egy pillanatig pislogott tátott szájjal, majd újra és újra végig mérte a lányt - Te tényleg ő vagy? Vagyis... Nina?! - lepődött meg - A királynő?
                - Nem mintha közöd lenne hozzá, de igen - felelte sértetten továbbra is a lány.
                - E... Ezt el se hiszem... - csapott homlokára - Hát tényleg... Tényleg te vagy az! Meg se ismertelek! Hogy felnőttél! Már szinte rád sem lehet ismerni!
                - Már elnézést, de ismerjük egymást?
                - Hisz már mondtam! Raul vagyok!
                Frey nevetését próbálva visszatartani, de gúnyosan még megjegyezte - Ez esetben én maga Basil isten.
                Nina gyengéden megütötte mellkasát - Frey, ne viccelődj az istenekkel! - csóválta meg fejét, majd ismét az idegen felé fordult - Ha tényleg te vagy Raul, akkor bizonyítsd! Mondj olyat, amit csak ő tudhat!
                Erősen elgondolkodott - Lássuk csak...
                - Menjünk, Nina! - Állt fel Frey, hogy magára hagyják, de ekkor Raulnak megeredt a nyelve.
                - Azért száműztek, mert nem vigyáztam azon a napon rád, és Linára eléggé. Kimentünk a kastély kertjébe játszani. Mi Linával fogócskázni akartunk, de te azt mondtad, eregessünk sárkányt, ha már mint nagybátyánktól ilyen újdonságot kaptuk ajándékba. Könnyedén bele is mentünk, mert minket is izgatott a dolog. Az enyém zöld, a tiéd kék, Lináé pedig lila volt. Nagy szél kerekedett, a sárkányok összegabalyodtak a levegőben, majd a tiédet befújta a szél a lombok közé. Felmásztam a fára, hogy leszedjem neked. Ekkor törtek be. Linát elvitték. Nem értem oda időben. De téged még sikerült megmentenem.
                A lány szemei könnybe lábadtak, ahogy újra átélte azt a borzasztó napot. Az után a nap után azt hitte, hogy egyik testvérét sem látja viszont újra, de mint ahogy Lina is előkerült, úgy tűnt bátyjával is kegyes volt a sors.
                - Raul..?
                Frey úgy érezte már nincs sok keresnivalója mellettük. Magára hagyta a testvérpárt, hiszen úgy vélte sok megbeszélnivalójuk lehet, tekintve, hogy majd tíz év telt el legutolsó találkozásuk óta. Azonban a gyanús bátyót, és Ninát továbbra is szemmel tartotta. Egészen addig, amíg pár csinos lány le nem ültette kártyázni egy asztalhoz.
                Új volt még a környéken az ott lévők szemében, és úgy gondolták, hogy jól átverhetik, elszedhetik tőle az összes pénzét. Ez azonban nem jött be. Bármekkora csaló ellen is játszott, újra és újra győztesen került ki a játékból. Két lépés között azért Nináék felé nézett, majd ahogy a játék egyre komolyabbra vált, egyre ritkábban. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a lányt nem látja azon a helyen, ahol hagyta.
                Tudta, hogy nem lehetett nagy baja, arról akkor tudna, de azért csak piszkálta a csőrét. És a bátyjával volt, szóval… ha mást nem, ő csak vele maradt.
                Egészen addig nem is törődött a lánnyal, amíg valaki az ölébe nem lökte.
                - Elkezdte rángatni a ruhám. Téged keres! - morogta hozzá a fickó, aki továbbította a "csomagot", ami bár ellenkezett, végül csak felismerte őt.
                Az egyetlen szépséghibája az egésznek az volt, hogy Frey egyik keze se volt üres, és bár borospoharának tartalmát jórészt sikerült az asztalra borítania, azért jutott saját kezére és az érkező Nina arcára is.
                Valami furcsa nyelven makogott egy rövidet, alig hallható hangon, letette a poharát, átvette a kártyát egyik kezébe és lenyalta a másikról a nedűt. Aztán terített, vitte a téteket, majd Ninára is figyelmet fordított.
                - Nem áll jól neked a vörös - mondta és minden megelőző figyelmeztetés nélkül lenyalt két cseppet a lány arcáról. A harmadikat, ami már szája mellett lett volna csak ujjával húzta le és tartotta Ninának, ha kéri, hát hadd kóstolja.
                A lány a cseppre, majd Freyre nézett, aztán ismét a cseppre, ismét társára. Így volt ez egy percig, majd lenyalintotta a bort. Láthatóan már így is volt benne elég alkohol ahhoz, hogy ennyi ne rontson az állapotán.
                Egy behunyt szemes mosoly kíséretében közelebb hajolt Freyhez úgy, hogy orruk összeérjen, majd hirtelen átkarolta nyakát.
                - Már úgy aggódtam érted - alig lehetett hallani mit motyog maga elé, de mivel Frey füle közel volt hozzá, jól értette... - Annyira magányos voltam... - a szavak bár alkalomhoz illőek voltak, mégis mintha nem is neki szánta volna.
                Elengedte, letörölte szemeiből a könnycseppeket, amik előtörtek, majd Frey felé fordult ismét, de immáron teljes testével, nem csak fejével. Könnyedén sikerült neki, elvégre nadrágban volt.
                Nina mocorgása Freyt nem zavarta, másra figyelt, de mikor a lány kezei közé vette az arcát ez hamar megváltozott. Egyenesen nézett a ködös szemekbe, és bár máskor talán egyszerűen elsodródott volna bennük, most csak sekély árkokat vont az aggodalom homlokára.
                A rengeteg ital, amit testvérébe Raul „beleerőszakolt", már egy felnőtt férfit is befolyásolt volna. Így hát Nina lassan közelebb húzta magához Frey arcát, és a következő pillanatban már csókolta is. Még törzsével is előre dőlt, hogy hozzásimulhasson.
                Áldozata épp arra kérdezett volna rá, hogy Nina nem ivott-e kicsit sokat, és hogy minden rendben van-e, mikor megérezte a puha ajkakat. Egy pillanatra felejtette csak el, hogy mi történik, és viszonozta a csókot, de a következőben már rá is eszmélt miről maradt le eddig józan esze. Anaroth eredendően jogos uralkodóját, jelenleg helytartóját gyengéden a csípőjénél fogva tolta el, és állította fel, majd átkarolta derekát, hogy támogassa, miközben elindult vele kifelé, ki a tömegből, el a további ivászat mellől. Először kivezette a ház elé, és az ajtón kilépve oldalra húzta, hogy némi friss levegőt erőszakolhasson szegény lány tüdejébe.
                - Nina, megvagy? - Egyértelműen jól nem volt, Frey gyanította, hogy először részeg, de legalábbis nem szokta az alkoholt.
                A kérdésre nem válaszolt, nem akart hazudni, de úgy vélte, ha azt mondja, hogy "nem", akkor továbbra is kinn tartja: - Noss, átmentél a próbán - próbálja leplezni, hogy csak ittas volt. Nem akarta ugyan megbántani se, de hirtelen ez jutott eszébe, hogy megszakítsa a kínos csendet. - Ki is használhattad volna, de nem tetted. Viszont mint férfi, vigyáznod kéne a hölgyekre nem? - csipkelődött - Egy csomó időre eltűntem, és még csak nem is kerestél - lekókasztja fejét, látszik, hogy rosszul esik neki a dolog. Végül mégis csak újra ránéz.
                - Nem mehetnénk be? Kezdek fázni, és holnap már korán útra szeretnék kelni - karjait összefonja maga előtt, hogy azzal is megtartson némi meleget a hűs éjszakában.
                Frey nem is nagyon hall semmi mást, annyira mókásnak találja az első mondatot. Az is, lássuk be, de a bor, az alkohol csak még tovább csiszolgatja, egészen addig, míg egy széles mosollyal el nem nyom egy nevetést az ifjú varázsló.
                - Nyilván - mindenre ezzel az egy szóval tud válaszolni, és élettől csillogó szemekkel. - Gyere! - Karját nyújtja, átfogná Nina derekát, hogy biztos támasszal kísérhesse be, de a döntést a lányra hagyja. Akár egyszerűen belé is karolhat, mintha csak kísérője lenne.
                Frey felvezette a lányt az emeletre, a szobájába, majd az ajtó előtt a füléhez hajolva súgta: - Kedves, a holnapi koránkelésből szinte megígérhetem, hogy semmi nem lesz. Majd megérted. Pihenj!
                Egy kézzel gyengéden végigsimította a még mindig piros arcot, másikkal ajtót nyitott.
                - Frey, te most nem a testőröm vagy? Én nem tudom magam megvédeni, bármennyire is szeretném. Hagynád, hogy... - már majdnem kikotyogta a kis titkát, de amikor egy másik pár elhaladt mellettük megrázta fejét, és mellőzte - egy fiatal védtelen hölgy egyedül töltse az éjszakát egy ilyen veszélyes helyen? - megelégedve saját védelméről szóló kis beszédén kihúzta magát büszkén. Ennyit a korábbi nagymonológról, hogy kinek is kell a segítség.
                Egy nem is olyan messzi ajtó nyitódott, amin kilépett Raul, Ninának pedig, látva kíséretét, elállt a szava, álla meg jó, hogy nem koppant a földön. Végül mintha Frey tehetne mindenről mérgesen nézett rá, kezeit csípőre téve.
                Frey követe Nina pillantását Raulra és társaságára. Kicsit hidegen, de tisztességgel üdvözölte a nőket, majd bólintott Raulnak is, de mielőtt bármi elszabadulna gyengéden betolta Ninát a szobájába, és utána lépve becsukta maguk mögött az ajtót.
                - Offirmare - suttogta, kezével a záron, ami halk kattanással biztosította a nyugalmat mögöttük.
                - Elnézést - kért bocsánatot Ninától, holott valószínűleg a lány pont erre célzott korábban. Mármint hogy nem akar egyedül aludni. Hát most megkapta. - Úgy gondolom ez el lett döntve. Menj, aludj!
                Freynek nem állt szándékában lefeküdni, de legalábbis nem egy ágyba Ninával, így az egyik ablakhoz húzott egy széket, és letelepedve mellé merengve bámult ki az ablakon a fekete éjszakába.
                - Ne parancsolgass nekem, majd megyek aludni, ha aludni akarok. - nézett rá az durcásan, de mivel más választása amúgy sem volt, így mégis megadva magát az ágyhoz kullogott.
                Miután csak sikeresen bebújt a takaró alá, már az előbbi mozdulatoktól is kifáradva azért csak nem hunyta le szemeit, és Freyt nézte - Most olyan, mintha otthon lennék... Régen... Mikor Leko vigyázott rám. - elmosolyodott, és a párnához bújt, úgy tűnt végre aludni fog, de nem... - Holnap felkeltesz korán? - ásított - Szeretnék minél előbb segíteni neki... Elvégre én tehettem róla... Pedig... Nem akartam... - szemei kissé fátyolosak, és csillogtak könnyeitől - Ugye hiszel nekem? - észrevéve magát törölgetni kezdte könnyeit, de azok szűnni nem akartak.
                - Persze - biztosította a lányt a korai kelésről, de esze ágában sem volt valóban felébreszteni. Valószínűleg ő maga is aludni fog, és végül is nem voltak ám annyira messze.
                - Nyugalom, Nina. Hiszek neked. És Ő is hisz. Ebben biztos vagyok. És most aludj!
                Hangja gyengéd volt, ezúttal nem parancsoló. Egy intéssel két fekete gömböt varázsolt a kezébe, melyek felületét apró tündérlángok nyaldosták. Az egyik sötétzöld, a másik mély bordó. A halovány fény vonzotta a tekintetet, de még annyi világosságot se adtak, mint egy elaludni készülő gyertya.
                Frey keze lassan mozdult, ahogy tenyerében a gömböket útnak indította. Egymás körül köröztek, és mikor a lángok összeértek, mintha zene szólt volna. Lassú melódia, magas és mély lomhán váltakozva, kiegészítve egymást; megnyugtató hangok szőtte dallam.
                Egy altató volt ez, amit főleg a kisebb gyerekek szerettek nagyon, de bárki, aki a két gömb hipnotikus táncát követte a szemével könnyedén elaludt.
                Frey pedig visszafordult az éjszakához, míg tovább táplálta a varázslatot.

~ Aqene (kicsit LuPir)