Nina
Nina mindig is felnézett nővérére. Követte őt, és amiben csak tudott neki, segítette. Kis korukban azonban Linát elrabolták.
Tizenegy évig nem látták egymást, Nina pedig nem mert róla beszélni senkinek sem. Mikor aztán mégis felemlegette Londonnak a történtek óta először, Lina megjelent az istállóban, ahová Nina épp tartott.
Különleges kötelék van kettejük közt. Néha megálmodják a másik tettét, tudják, hogy mire gondol a másik. Külsőleg olyan, mint két tojás, de tulajdonságaik akár a tűz és a víz.
Amikor nővérét meglátta, nagyon örült, és egy darabig jól is ment minden. Míg nem Lina olyat tett, ami Ninának megbocsáthatatlan volt. Fitzel töltött egy éjszakát. (Micsoda nagy problematika) Ezt nem tudta megbocsátani neki, mégis, ennek ellenére is úgy volt vele, hogy Lina talán jobban megérdemli a koronát, mint ő. (Nem mintha ez a Korridori uradalom alatt számítana)
Véleménye csak akkor kényszerült megváltozni, mikor Lina elhatározta, hogy megöli testvérét, és ezzel ő lesz az új királynő, elvégre külsőjüket tekintve senki sem jönne rá a turpisságra.
Szereti… Szerette nővérét, és felnézett rá, de aztán ez pár nap alatt megváltozott. És bár Lina még él, reméli, hogy többet nem hozza össze őket a sors.
Lina
Már az anyaméhben próbálta elpusztítani testvérét. Egyre több és több energiát vett el tőle, de végül csak erejének egy részét tudta magáévá tenni. Mindig próbálta bajba sodorni hugát, hogy ne ő legyen „apuci szeme fénye”. Ez azonban sosem sikerült. Mikor bátyjukat száműzték ott volt rá az alkalom, hogy végre ő lehessen a trónörökös, de mivel apja érezte kisugárzásán, hogy valami nem stimmelt vele, húgát tette az örökösévé. Így hát elvitte Ninát egy erdőbe. Azonban ott banditák támadtak rájuk. Ninának sikerült elmenekülnie, de Linát elrabolták.
Még jobban elkezdte gyűlölni testvérét, mint addig bármikor, és mikor szabadult fogva tartóitól, eltökélte, hogy bosszút áll rajta. Mikor végre megtalálta húgát, először próbált a bizalmába férkőzni. Segített neki (amennyire csak tudott), hogy aztán összetiporhassa. Más parancsot kapott, így ott kellett hagynia a két napos találka után Ninát, és csapatát. Amúgy sem volt megfelelő az időzítés.
Azonban hetekkel később újra megjelent. Akkor már nem törődött annyra, hogy Nina kegyeibe férkőzzön. Amit csak tehetett, hogy húgának bosszúságot okozzon vele, azt mindd megtette.
Lina tehát mindig is utálta és megvetette őt. Főleg mert annyira hasonlítottak, mégis többen kedvelték, mint őt.
|