Nina
Első találkozásuk nem volt valami fényesnek mondható. Fitz érdektelen viselkedése ráragadt a lányra. Felvette „jégkirálynő” álarcát, amivel próbálta magától eltaszítani a fiút. Ez azonban nem sikerült neki.
Másnap ez azonnal megváltozott. Már nem volt ellenséges a fiúval szemben, sőt, érdekelte, hogy ki is a fiú valójában. Talán épp az este miatt, amiért nem viszonozta ellenségeskedését Fitz.
Amikor kiszökött a várból, és meglátta őt, gondolkodott rajta, hogy ne szólítsa meg, de mikor találkozott pillantásuk, nem bírta megállni már csak kedvességből sem. A fiú aznap bezsebelte első rossz pontjait nála. Először is azzal, hogy nem engedte, hogy arra menjen, amerre ő szeretett volna (a dokkok felé), másodjára pedig az étteremben féltékenynek titulálta, mikor is Nina sértésként vette, mikor nem rá nézett, hanem a bort kémleli. Ezt pedig csak tetézte, hogy mikor szökni akart előle egy tőrt dobott az útjába. Akkor azonban megjelent egy számára ismeretlen (valószínűleg London) és helyre utasította a fiút. Fitz félt (? talán ?), és ekkor sajnálta meg, hiába nem értett semmit sem. Egy újabb jó pont: Akaratlanul ugyan, de kimutatta érzését.
A történtek után csak újra fokozódtak a fekete pontok. Nem árult el neki semmit, nem avatta be semmibe sem őt, és le tolvajozta. (ami amúgy igaz, de az egy kivételes eset volt) Megmentette az életét, és úgy vélte tartozik neki. Próbálta viszonozni kedvességét egy csókkal. A dolog viszont Nina számára nem sült el jól. Ekkor kezdett érezni „valamit” Fitz iránt. Lassan ráébredt, hogy szerelmes a fiúba.
A sok kalandnak köszönhetően Nina aggódhatott eleget a fiú iránt. Nem akarta elveszteni, és próbált neki segíteni amikor csak tudott. A kis főhősnő azonban szerencsétlensége és naivitása miatt folyton bajba keveredett. Fitz tehát mehetett, és menthette meg az irháját. :D
Születésnapjára a fiú kapott egy Nina által hímzett kendőt. Persze kezdetleges volt, (szóval Ninás) de igyekezetében vérét hullatta a precíz munkáért. Fitz eleinte vissza akarta utasítani, de pont a vércseppek miatt fogadta el végül. „Nálam lesz.” Ezt vallotta. Noss, hogy ez tényleg így történt-e, vagy sem, ezt már csak maga a fiú tudhatja. :)
Az ajándékot négy nap múlva viszonozta. Elvégre Ninának pedig akkor volt a születésnapja. Bár nem köszöntötte fel (amire amúgy direkt ügyelt is, nehogy megessen), egy igazán szép ajándékot adott neki. Nina tehát megkapta élete első hátasát Milka személyében, akit részben Freynek köszönhetett. Nem kell részletezni, hogy a lány milyen nagy becsben tartja az ajándékot…
Nem derült még fény rá, hogy Nina miért is van annyira (reménytelenül) odáig meg vissza a fiúért. Először is: őt tekintette életében az első barátjának. Csak épp ebből végül szerelem lett, de erről nem ő tehet! >.<” Másrészről Fitz helyes, és gyönyörű szőke haja van, amibe jó beletúrni. *-* Harmadrészt pedig néha úgy érzi, hogy a fiú tényleg érez valamit iránta, és nem csak játszadozik vele. Fitz azonban jó színész (túl jó) így őt kiismerni... sajnos nem tudja.
Fitz mellett biztonságban, és legfőbb kép szabadnak érzi magát. Amióta megismerkedett vele, csupa rosszat csinált. Többek között elszökött, szófogadatlan… Szóval elrontotta szegény lányt. :D Azonban pozitív hatást is elért. Nina elkezdett gondolkodni (bár ez nem mindig mutatkozik) és komolyodik lassan, de biztosan.
Fitz
|