Fitz, London
Apa és fia, ahogy a Raatus család férfi tagjai már elég régóta, mindketten osztoznak egy különös átokban. Már az eltelt idő miatt nem tudni, hogy kitől, miért, és mikor kapták, se azt, hogy mitől függően milyen erősen jelenik meg valakinél, és meddig tart.
London mindig is irtózott a vérmágia használatától. Ugyan fiát is ennek szellemében nevelte, hogy minden esetben kerülje el, de Fitzet ez sose érdekelte. Mindkettőjüknek már egészen kiskora óta megvan ez az átok adta képesség, de Fitzben sokkal erősebb. Míg Lndon csak a saját vérét tudja irányítani, bár azt sokszorosára növelni, vagy csökkenteni, addig Fitz szinte bármit megtehet, amíg tőle legalább egy-két csepp származik. Más emberek földre cseppent vérét is képes egészen addig manipulálni, amíg az övével keveredett, akár a legkisebb mértékben is. Viszont a mennyiségen nem tud változtatni.
A vérmágia a legősibb, minden természetfeletti felett álló varázsforma. Ennél fogva ereje is nagyobb, mint bármilyen olyan varázslatnak, amit például Frey jelenleg is használhat. Az emberek taszítónak tartják, és egy intő jelnek, ami szörnyűséges dolgokat jövendöl. A gyerekeket, akik ezzel a képességgel születnek, vagy nőnek fel, előbb vagy utóbb megölik, sokszor csak félelemből. A Raatus családban is Fitz az első, akiről a nép körében is tudják, hogy mi ő pontosan.
Sokak szerint, és a legendák is erről tanuskodnak, ez az átok az alapja Londonék családjának hihetetlen kötelékének, azaz hogy megérzik, ha valami komoly dolog történt egy családtagjukkal, és egyben a velük született vérszomjnak és agressziónak is. Elvileg mindkettő annál markánsabban jelentkezik, minnél erősebb a vérmágia egy adott emberben, és bár London már megtanulta elnyomni a megérzéseit, vagy kihasználni a kapcsolatot, Fitz ezt nem csak hogy nem akarja megtanulni, de meredeken ellenzi is.
Frey
Egy különleges gyermek, akinek igazából születése után azonnal meg kellett volna halnia az istenek játszóterévé vált. Különösen erős mágikus hajlamot még apai nagyapjától örökölte, bár anyai ágon is vannak varázshasználó felmenők. Így hát nem is csoda talán, hogy ő maga is egy olyan gyerekként született meg, aki képes volt az uralma alá vonni a világ energiáját. Miután ez kiderült eredetileg Freynek akarták áldozni, egy jóslat miatt, de a védtelen újszülöttet nem fogadta el az isten, azonban a megfelelő pillanatig védelme alá vonta.
Ahogy telt az idő, tizenhárom évesen végül utolérte sorsa, és Frey végül egy istennek tetsző hatalmas és erős áldozatként végezte, meghalt. Családjának és természetesen neki is eltűnt a feje fölül Freyr védelme.
Brand'haard és Valr Moiz azonban közösen feltámasztották. A Tűzszívűnek ez csak egy érdek cselekedet volt igazából, de hogy a Halott Lord miért segített neki, máig nem tudni. Frey viszont a tűz elem Idézője lett, ami csak kevés mágusnak adatik meg, és csak hosszú, keserves évek munkája után. A korridori főisten gyakorlatilag a fiának fogadta.
Hud viszont, a mágia atyja, nem nézte jó szemmel ellenlábasa lépését, és bár nem mert nyíltan szembefordulni Brand'haarddal, azaz nem merte megölni, vagy megöletni Freyt, azért megmozdult ő is. Megpróbálta Freyt a maga oldalára édesgetni, az eleve benne szunnyadó erő mellé még nagyobb hatalmat kínált a fiatalnak. És mivel persze Freynek ekkor még fogalma se volt róla, hogy istenekkel játszik, pontosabban, hogy ők játszanak vele, természetesen elfogadta az ajándékot.
Mint az lenni szokott, hatalmas erő fiatal kézben nem kifejezetten egy pozitív ómen, így nagyrészét az istenek közös megegyezéssel elzárták, hogy csak akkor használhassa örökölt és kapott jussát, amikor azt kiérdemli. Ezt korral, vérrel, tapasztalattal, és természetesen elkötelezettséggel, tudással és tanulással kell bizonyítania. Különleges képessége a hatalmas varázserő, még ha nem is irányíthatja azt teljes pompájában.
Lina
Családja évszázadok óta örököl gyógyító képességet. Anyjuk az Istenektől csak egy gyermeknek való képességet kapott. Azonban Lina már akkor is önző volt. Elszívta Nina elől a képességének felét a hónapok során. Csak ennyire telt neki. Csak és kizárólag saját magát tudja meggyógyítani, másokat nem. Régóta tudatában van képességének, és sokszor használta is. Miután Nina a jövőbe küldte, idővel ereje elhalványodott, majd eltűnt.
Nina
Az ő képessége a mások gyógyítása. Saját magát nem tudja meggyógyítani, de nem is akarja. Csak tizenhét éves korában jött rá, hogy mire képes. Addig ereje szunnyadt. Először szegény Fitz tapasztalta meg, márpedig fiú nem igazán örült szerencsés gyógyulásának. Nem tartott sokáig, míg a lány megtanulta irányítani is ezt az égi adományt.
Később egy újabb képessége is a felszínre került. Ez az időutazás volt. Eddig még csak Fitz járt pórul, ismételten ő volt az elsó, aki elmehetett egy tesztkörre. Nina még nincs tisztában ezzel a képességével, így azt se tudja, hogyan kellene irányítania, bár mikor Freyjel megpróbálták visszahozni Fitzet, az ifjú varázsló mestere feltehetően elzárta a képességét.
Nyugalom persze nem létezhet Nina mellett, a mágikus béklyó nem tudni mikor, miért, vagy ki miatt tört eg, de Nina végül testvérét egy szép napon a messze jövőbe teleportálta. Mivel Lina kikerült az idővonalukból, a fiatalabbik ikerlány idővel a gyógyító képesség másik felét is visszanyerte.
|