Ninát felkereste egy nemes, hogy segítsen neki, hisz (a meséje szerint) a faluját banditák támadták meg. Kifosztották őket, és sok a sebesült. Tudtak Nina gyógyító képességéről is, és ezért fordultak egyenesen a királynőhöz. Ez első sorban azért furcsa, mert Fitzéken kívül más nem tudhatott volna róla. Ninában mégis dúlt a segítőkészség. Na meg persze a túlbuzgóság, hogy szeeegény bajba jutott és apja után még mindig szenvedő népének életét jobbá tegye.

Felkereste Londont, hogy engedélyt kérjen az utazásra. A férfi gondolkodás nélkül, nyersen és röviden csak annyit mondott: Nem.

Ninát persze még ez sem állíthatta meg. Fitz távol volt, így Freyt akarta megkérni, hogy kísérje el útján. A fiú viszont nem volt szobájában, és mivel a lány sürgősnek találta a dolgot, így nem várta meg, míg előkerül, lóra szállt egyedül, a nemes társaságában, és útnak indult.

A faluba érve minden romokban állt. Emberek azonban sehol sem voltak. Ekkor kellett volna visszafordulni, de a büszkeség nem engedte. Itt csatlakozott hozzájuk még két férfi. Előadtak egy újabb mesét arról, hogy a megmaradt emberek egy közeli barlangban bújkálnak, nehogy megint rájuk támadjanak, és legalább kicsit jobb körülményeket (pl. tiszta víz) biztosítsanak a sérülteknek.
Igazából mivel nem voltak ők maguk se csillogó, szép, új ruhában, szakadtak, koszosak és sérültek voltak, még hihető is volt az egész.

Elvitték Ninát egy barlanghoz, ahol a „falusiak” húzódtak, mint menedékhelyre. Természetesen szegénynek le kellett szálnia Milkáról, mert az utolsó szakasz "nem volt járható" lóháton.
A barlangnál viszont nem volt senki.

Ninát gyönyörűen átverték, majd beszorították a barlang belsejébe. Valamelyik férfi mindig őrködött, nem hagyták megszökni. Az egyik kifejezetten gorombán is viselkedett a lánnyal, de társa leállította. Hogy kicsit megörjék a királynő büszkeségét, elárulták neki, mit fognak vele tenni, hogyan, és milyen tervük van. Ekkor derült ki, hogy a falut tényleg banditák támadták meg, viszont az alig maroknyi túlélővel a lány elrablói végeztek.

Nina csak azért kellett nekik még élve, hogy váltság díjat kérhessenek érte, de mihelyst megkapták volna a pénzt, a küldönccel együtt, aki a jutalmat hozta volna, meg akarták ölni. Ezt a feladatot kapták ugyanis a Hollók Hangjának vezérétől, aki a befutó megbízásokat általában elosztja.

Bár még nem nagyon volt szerencséje rabként sínylődni, az éles helyzetben Nina ösztönei se aludhattak tovább. Amíg a lány barlangban raboskodott ruháját megszabadította a felesleges daraboktól, mint például a szoknya fodros-bodros részei. Számított rá, hogy valaki, feltehetőleg Fitz majd úgyis megmenti, de nem akart még több gondot okozni, úgyhogy amennyire tudott felkészült a menekülésre alkalmas pillanatra. Arról nem is beszélve, hogyha esélyt látott volna rá már egyedül is rég megpattant volna a zsiványok karmai közül.

Nina sokat nem tévedett, egy másik, hasonló feladatkörű szervezet tagjaként Fitz érkezett sunyiban a lovassal, aki a követelt váltságdíjat hozta Nináért cserébe. Ismerte már azt a csapatot, akik elrabolták a lányt, és hamar végzett a fák között várakozó orvlövésszel. Aztán persze a többieknek is nekiugrott, de mivel mind képzettek voltak, nem volt olyan könnyű dolga. Persze magában a másik kettőt ő még mindig csak henteseknek tartotta, hisz erejük egyedül a csapatmunkában volt, külön-külön hiába voltak mesterei a saját fegyverüknek, semmit nem értek.

A harc alatt Fitz szinte közvetlen közelről kapott egy nyílvesszőt a vállába, amitől elhasalt, de mire felkelt már csak a neszeket hallotta, nem látta, merre szaladt Nina és az üldözője. Mivel a lélegzés is nehezére esett, így felállni se nagyon tudott, hacsak nem akarta megkockáztatni az ájulást. Csak abban bízott, hogy a mérgezett tűk, amiket a vastag, zsíros nyakba tudott még szúrni, kifejtik a hatásukat. Még mielőtt Ninát elkapják. Tehát csak várt, és bízott benne, hogy társa épségben visszatér.

***

Közben a lány, kihasználva helyismeretét céltudatosan futott egy régi rejtekhely felé, amit még bátyja mutatott neki. Az üldöző pasas elment az odvas fa mellett, Nina pedig ez alatt a kis dő alatt levegőt se mert venni. A fába egy tőrt szúrtak még annak idején, aminek most igen nagy hasznát vette. Ellensége még a közelben járt, látta őt hátulról. Kibújt menedékéről, direkt nagy zajt csapot, mire üldözője észrevette, és utána eredt.

~Milyen szerencse, hogy sokat játszottunk itt kiskoromban.~ Elmosolyodott, intett neki, majd elindult egy irányba. Már sötétedett, mikor hirtelen megállt, és egy fa menedékébe húzódott ismét. 
A sötétségnek köszönhető a férfi tovább futott a kelleténél, be a mocsárba. Beleragadt, de sajnos nem tudott mibe megkapaszkodni, a láp pedig egyre jobban húzta a mélybe.

- Igazán sajnálom. - néz rá fejét csóválva, majd visszaindult Fitzhez.

Nem hallotta, hogy szólította, de remélte, hogy megtalálja. 
Egy alakot látott mocorogni, közelebb ment hozzá - Fitz...? - oldalra döntött fej, alig hallható hang.

- Aha, valami olyasmi... -kapott választ a fiútól, bár elég halványat csak. A holdfényben nem látszik a sápadtság, szerencsére, máskülönben lehet még Fitz is elfintorodott volna saját állapotán, ha tükörbe néz. Mivel rosszabb már úgy se lehetett, erőt vett magán és letörte a nyíl kiálló tollas végét. Eddig fölösleges volt, mozgás közben akadályozza csak igazán az embert, most azonban... Mivel Nina már mellette volt, el kellett indulniuk valamerre.

- Húzd ki! Lehetőleg egyenesen... - mutatott vállára.

A dolog egyszerű volt, mivel a nyíl feje kibukkant, a lövész ugyanis elég közelről vette célkeresztbe Fitzet, a vessző pedig majdnem teljesen átszaladt a vállán. Szerencsére, ugyanis ha egy csontban, vagy bármben megakadt volna a helyzet hatványozottan halmozottan hátrányos lett volna Fitz számára.

A lánynak csak rá kellett vennie magát, és nem aggodalmaskodnia, hogy mi lesz. De mielőtt még bármit tett volna, Fitz már beszélt is tovább. Valószínűleg azért, hogy a saját és az egykori örökös figyelmét is elterelje.

- Minden rendben? Mi történt? Hogy sikerült elrabolniuk?
A lány pedig odament hozzá, letérdelt, félve nézett a nyíl végére 
- Nem kellettett sokat könyörögniük. Ezek szerint elég kiszámítható vagyok. - nevetett fel zavartan. - Azt mondták, hogy a falujuknak szüksége van rám, és a gyógyító képességemre. Ezt mondjuk nem tudom, hogy honnan tudták. Rajtatok kívül más nem tud róla. Hacsak nem kémkedtek utánam, de... Ez elég hihetetlenül hangzik számomra. - fejét rázta, próbált erőt venni magán, hogy kihúzza a vesszőt.
- Sajnálom, hogy bajt okoztam. Én csak segíteni akartam. - egy erősebb mozdulattal kirántotta a nyíl maradványát, de oda se mert nézni.
- Hát, az, hogy honnan tudják egy hosszú mese lenne... - ismeri be a gyilkos kölyök, bár nem biztos benne, hogy ebből a mondatból Nina is leszűri-e, hogy ő a hibás. - De ne hidd, hogy nincsenek a nyomodban. Apád se hitte. Magas rangon vagy, és hiába vagytok része mostmár Korridornak, jelképesen továbbra is királynő...  - hirtelen hallgatott el, amikor a lány kirántotta a darab fát a vállából.
- Jól csináltam? Ugye nem fáj nagyon? Minden rendben?
Az aggódó kérdésre csak egyik kezét tartja fel intőn Fitz, hogy hallgasson. Egy percig nem nagyon vesz levegőt, utána is csak szaggatva. Mikor végre leengedi a kezét, fájdalmas mosollyal néz hátra. 
- Fogjuk rá. De jobban úgyse tudtad volna csinálni. Van a környéken valahol víz? Meg jól jönne valami búvóhely is. Nem ismerem a területet. - Kelletlenül és nehezen mondta ki, hogy nem tudja merre a tovább, de le kellett nyelje büszkeségét. Ha nem lenne tiszta vér az inge eleje, tehát ha jobb állapotban lenne, valószínűleg előbb Ninát szúrná le, hogy hogy lehetett ilyen naiv. De végülis most van fontosabb dolog is.
- Van nem messze egy faház, ahol ha jól emlékezem egy kút is van. Nem nagy valami, de ha nem talált most rá senki, akkor lakatlan. Bár a fák sűrűje közt igen nehéz megtalálni, főleg ilyenkor, de igyekszem. - alsó ajkára harap 
- Segítsek még valamit? 
Szemeiben látszik, hogy nagyon sajnálja a történteket, de kimondani nem meri, úgyis csak lecseszést kapna érte.
- Egyelőre nem... - mondta Fitz, és a nehezen megtalálható megjegyzésre inkább nem is válaszolt.

Igazából miközben azon ügyködött, hogy elálljon a vérzés, épp azzal kötötte le magát, hogy Freyt nyírta ki változatosabbnál változatosabb módszerekkel. Elvégre ugye a lelkére kötötte, hogy védje meg Ninát... Erre valószínűleg valahol épp a könyveit olvasgatja szórakozottan...

Az úton a házikó felé Fitz néha megtámaszkodik egy-egy fánál, de nem hagyja, hogy társa segítsen, sőt, azt se nagyon, hogy nézze. Ahányszor hátrafordul, ő ismét elindul. Ugyan nem vesztett még sok vért, de a mágia kimerítő... ha viszont nem használná, akkor már igenis veszthetne sokat. ~ Ki kéne már végre tisztítani... ~ De csak magában morgolódott, kifelé meglepően csendes volt.
Nina pedig aggódva nézett rá minden egyes alkalommal, majd egyszer csak megállt.

- Lássuk csak, hol lehet? - nézett körbe - Itt kell lennie valahol. - alsó ajkát rágcsálta idegesen - Jó, nyugi, meglesz ez. - nevet zavartan.

Egy fa csoporthoz ment, aminek a lombjai függönyként omlottak le a földre. Fitzet a fűzfákat látva kicsit kirázza a hideg, elvégre minden temető így köszönti látogatóit és jövendő lakóit. Fűzfákkal... ez pedig most igazán nem hiányzik neki.

A lány tapogatni kezdett, majd felcsillantak szemei - Megvan. - félresöpörte a lombozatot, majd megpróbálta kinyitni az ajtót, de az zárva volt. Morogva belerúgott egyet. A tömör fa miatt lába megfájdult, de legalább az ajtó résnyire kinyílt. Nina pedig addig erősködött, míg ki nem nyílt teljesen - Ostoba ajtók nem fognak kifogni rajtam. - dünnyögte orra alatt.

Fitz már arrébb tolta volna Ninát, hogy berúgja az ajtót, és eléggé meglepődött, mikor a segítségére végül nem volt szükség. Az ajtó egész jó állapotban volt, erős, a zsanérok a helyükön, és a rendetlenség, por és pókhálók ellenére bent is egész normális állapot uralkodott. Persze a mélységes sötétnek hála azért a terepet felmérni nem lehetett elég pontosan.

Nina keresett egy lámpát, amit meggyújtott, aztán körbenézett - Rendben, nincs itt senki. - mosolygott, Fitz felé fordult - Elhagyatott, de azért remélem jó lesz. - letette egy asztalra a lámpát - Ülj le, hozok vizet. - adta ki az utasítást , ő pedig elment.

Fitz kísérteties mutatvánnyal tüntette el a port, amíg Nina távol volt. Mivel sebe még ugye mindig vérzett volna, ha nem tartja vissza mágiával, így csak hagyta, hogy kezén lecsorogjon a földre egy nagyjából két tenyérnyi tócsa. Ezt engedte útjára, és mire a "takarításból" a korábban fényes, vörös színnel csillogó tócsa visszatért, már korom fekete volt. Pedig mindössze az ágyat egy széket, az ablakokat és az olajlámpást portalanította.

Amíg Nina vízért volt, addig Fitz elővett egy fehér rongyot és jól kirázta. Levette ingét is, és óvatosan kiszedegette a megmaradt szálkákat sebéből. Mikor a lány visszatért, már végzett és az ablakon kifelé bámulva ücsörgött az ágyon, háttal az ajtónak. Magába mélyedt, elbambult, ahogy a Holdat nézte.

A földre vissza is csak a lány rántotta, aki egy teli vödörrel tért vissza. - Tessék. - tette le, majd fújta ki magát. Nincs ő ehhez hozzászokva. - Minden rendben?
- Úgy tűnik, mintha minden rendben lenne? - jött a válaszkérdés nyersen, csak ahogy az már London fiától megszokott volt, de hálás szemekkel emelte fel az ágyra a vödröt, hogy elkezdje kimosni sebét.
- Hát nem ájultál még el, és ez jó hír. Legalábbis számomra. - nevet Nina zavartan, majd leült ő is az ágyra, nézte, hogy mit művel Fitz.
- Ne segítsek? Úgy értem ha begyógyítom... Vagy legalább csak összeforrasztom... Nem lenne jobb? - persze nem ér hozzá, nehogy azt higyje, hogy megint le akarja támadni - Talán jobb lenne. Vagy esetleg más valamiben amiben tudok segíteni? 
Nagyon igyekszik, hogy ne haragudjon rá annyira a fiú. 
- Ha többször kérdezed is csak ugyan azt tudom mondani. Nem tudsz segíteni.

Morgolódik, morgolódik, de mivel jelenleg semmi kedve elzavarni Ninát, nehogy megint elkóboroljon valamerre és rossz kezekbe kerüljön, így inkább csak hátra nyújtja válla felett a rózsaszínesre színeződött rongyot.

- Felőlem mosd ki, ha az megy, csak ne gyógyítgass... - persze tart tőle, hogy több csillagot fog látni, mintha magának csinálná, de jobb megoldás nem jut eszébe. És Frey halálát még mindig el kell terveznie... ahhoz pedig idő és szabad idegsejtek kellenek...
Nina lassan mögé csúszik az ágyon, majd feltérdepel, és óvatosan, már amennyire tudja, kimossa neki a sebét.

~ Aqene (kicsit LuPir)