Egy téli éjszakán főhősünk Fitz egy küldetés előtti felderítésre indult, ami végül balul sült el. De legalábbis nem úgy, ahogy ő azt eltervezte.
Az akkori hercegnő ablakánál landolt, aki a párkányon olvasott. Mikor meglátta (jobban mondva Fitz felkeltette magára a figyelmet), beengedte szobájába. Nem bízott meg a fiúban, elvégre ki az, aki fényes nappal egy kötélen lóg a palota falai mellett? Első ránézésre Fitzet egy tolvajnak/banditának nézte a lány. Később rájött, hogy csak ruházata olyan, foglalkozása ugyanis ennél két fokkal durvább.
Fitz egy rejtélyes és igen vonzó úriemberként mutatkozott be, így nem csoda, hogy a lány barátkozni kezdett vele. Vagyis csak próbált. Fitz barátságát azonban elég nehéz kivívnia magának. Hát még a szerelmét.

Téli nap volt. Hó takarta be az egész tájat. A Napot dagadozó hófelhők takarták el.
Egy ifjú suhanc, átlagos ruhában, meg egy kötéllel a hátán fütyörészve sétálgatott a kertben, majd mikor úgy gondolta, hogy senki se figyel, egy csomót kötött a kötél végére, és felhajította a várfal mentén. A hevenyészett hurok megakadt és biztosan tartott. A fiú elkezdett fölfelé mászni, de pechjére az egyik ablakot nem csukták be rendesen. Mikor a szárnyak közepére lépett, kinyíltak, ő meg épphogy fél kézzel, de meg tudta tartani magát. Ostobán bámult befelé.
A szoba belső párkányán egy lány ült. Ölében egy könyvet szorongatott, de látszólag untatta témája, ezért is nézett ki az ablakon. Lustán pislogott az idegen alakra, s mikor tudatosult benne, hogy neki nem kellene ott lennie, érdeklődve kereste tekintetét.
-Umm... Üdvözletem! Gondolom nem illik nemes hölgyeknek a szobájába kéredzkedni, deee... kissé huzatos itt a levegő! – Az idegen nagyra nyílt, könyörgő szemekkel nézett, miközben drámaian csúszott le a kötélen, kissé túljátszva a helyzetet. Sürgősen visszafogott a kötélre, feljebb húzta magát, de továbbra is kínosan pillantott befelé a "biztonságba".
A lány haját füle mögé tűrve lassan felállt, és beadva derekát teljesen kinyitotta az ablakot.
– Gyere be. – ezzel arrébb lépett, hogy be tudjon mászni a furcsa szerzet.
A fiatal kölyök kis lendületvétel után beugrott a tágas szobába. Megakadt a függönyben, és majdnem orra is bukott, de még időben felegyenesedett hozzá, hogy ne égjen le az első lehetséges alkalommal. 
– Micsoda kis lakosztály... – motyogta, ahogy körbenézett, és leporolta ruhájáról a nem létező port. Megpróbálta berángatni a kötelet, de mivel nem jár sikerrel, az ismeretlen lány felé fordult. - Nosss... őőő... hölgyem, mi a neve? - kérdezte szenvtelen stílussal, és közelebb lépett. Valamit matatott a háta mögött, de utána karba tette a kezét és türelmesen várt.
A megszólított egy lépést hátrált az ismeretlentől, majd megszólalt.
– Inkább válaszolj te. Ki vagy? És miért lógtál azon a kötélen? Te is valami bandita lennél? – méregette megvetően.
– Fitz vagyok. Nem értem mért néz mindenki banditának. Tisztességes munkám van a királynál, ebben a mocskos várban, és mégse becsül senki. Na ezt tedd össze, cicus. – eleinte felháborodottan beszélt, de hangja egyre inkább nyugodt, játszadozó színt öltött.
Nina hiába húzódott el mellőle, csak azért is közelebb lépett, követte a lányt, aztán némi hatásszünet után tovább állt az ajtó felé. A kilincsre tette a kezét, de visszafordult.
– Noss, távozhatok kisasszony? Bár illemet valószínűleg nem tanult... vagy nem szereti... nem az én dolgom... de a nevét nem tudtam meg... – csalódottan nézett, aztán kék szemeit megbánóan sütötte le.
– Nina. – a lány kerülte tekintetét. Arcán halovány pír jelent meg.