Mivel történetünk egy fantáziavilágban játszódik, tőlünk se maradhatnak ki a változatos lények, szörnyek. A földi viszonylatban megszokott furcsaságok (meglepődnétek milyen lények élnek körülöttünk!), állatok többsége persze itt is megtalálható, lovak, kutyák, sólymok, és még ezeregy-kismilliom más is, ám az elszigeteltebb helyeken az emberi szem számára nem megszokott élők, vagy épp holtak is előfordulnak.
Némelyikük aranyos, bolyhos gyilkos, máros rémisztő külsejük ellenére ártalmatlanok, vagy épp barátságosak. Ez természetesen nem a legjellemzőbb, ami hatvan hegyes fogat vicsorít rád és csorog a nyála, noss, az továbbra se a buzeráljuk-mert-az-jó kategóriába esik.
Az olyan lények, mint az elfek, orkok, trollok nem lesznek itt felsorolva, hisz ezeket (érintőlegesen mindenképp) mindenki ismeri. A legenák sárkányait e világ népe is olyan ritkán, vagy egyáltalán nem látják, hogy egyelőre ők se szerepelnek a listán.
Jöjjenek hát...
Jump to: Silirron; Szöal; Mon'Thoris; Hiyon; Halmacska; Tüskés farkas; kisragadozó; Rézpikkelyes földkígyó; Varon
 |
A silirronok viszonylag gyakoriak, ám az életben maradáshoz nagyon speciális igényeik vannak. A korridori mocsárlakók használják őket ház és jószág őrzésére.
Állítólag közeli rokonaik a kutyáknak, ám kígyószerűen hosszú teste, szőrtelen, vastag bőre és hőlátó képessége is mind ez ellen áll. Hosszú, inas lábaival a legnagyobb dagonyákon is könnyedén átkel, háziasítása előtt is gyakran segített az embereknek, leggyakrabban az elkószált gyerekeket mentette ki a mocsárból. Kíváncsi természete és éles esze miatt az emberek hamar bizalmukba fogadták, ám két állatnál többet egy család se tart. Magányos ragadozók, veszélyesek, igen, de csak egymást nem tűik meg saját területükön, kétlábú ételhordóikkal nincsen bajuk. |
 |
A szöal bolygószerte minden sziklás területen előforduló, nem túl ritka lény. Főleg gyümölcsöket fogyaszt, melyeket maga gyűjt össze, majd egy föld alatti üregben tárolja, amíg meg nem erjednek. Nem fogyaszt sokat, vízigénye is kicsi, szeretnek a napfényben sütkérezni.
A nőstények a hímeknél nagyobbak, ám még ők is csak ritkán érnek fel az ember térdéig. Agresszív természete miatt elkerülni a legjobb, makacs és szabadságvágyó. 4-6 fős családokban él. |
 |
Mon'Thoris, a kegyes halál. Élete a szárazföldön indul, tojásai keményhéjúak és gyönyörű fényűek.
Sokáig (legalábbis ameddig még voltak),csak azért követték őket a vadászok, hogy tojásaikat kemény munkával feltörjék, majd ékszereket készítsenek belőlük.
A hajókról, sziklákról leeső, úszni képtelen emberek révészeinek tartották őket, harapásuk eszméletvesztéssel jár, bár nem rögtön. Azonban amíg az áldozat mozog, nem táplálkoznak, de még utána is csak percek múlva. Jobb halál, mintha cápák tépnék szét az embert...
A nőstények színe kékes, míg a hímeké lila inkább, bár ha környezetükben előfordul a kén (vízalatti vulkánok területén), gyakran sárgás színezetet kapnak. Kifejlett egyedek testhossza megközelíti egy kétszemélyes halászladik méretét, ennél nagyobbra ritkán nőnek, ugyanis minnél súlyosabbak, annál nehézkesebben is mozognak. |
 |
Kanyarulatos cseppkőbarlangok lakói a hiyonok, intelligens lények, saját kultúrával, szokásokkal, istenekkel. Főleg Anaroth területén látták eddig őket, de nem tudni, hogy a földalatti járatrendszerek milyen kiterjedésűek.
Vendégszerető, de félénk nép, kerülnek minden személyes kontaktust, ameddig az lehetséges. Barlangjaik vizeit és az azok mentén tenyésztett fluoreszkáló gombákat óvják, embert, állatot, de még a szellemeket is távoltartják tőlük.
Semmilyen ismert nyelvet nem beszélnek, testükkel kommunikálnak, a mágusokkal értik még meg egymást. |
 |
Újabb vízközelben élő lény az oader, más néven a halmacska. Korridor partjai mentén fordul elő, leginkább a sziklásabb szakaszokat kedveli, de magabiztosan mozog a homokos talajon is. Főként halakkal táplálkozik, de szükség esetén beéri madarakkal, kisebb emlősökkel is.
Kezdeti bizalmatlansága ellenére, ha az ember túléli az első találkozást, akkor jól idomítható, megbízható társ válhat belőle, de ez nem jellemző.
Kevesen vannak, ráadásul velük összetalálkozni a hiedelem szerint rossz ómen, így csak az igazán bolondok, vagy az életunt öregek keresik csak az általuk nyújtott kihívásokat.
Általában nem zavarják az embereket, bár a folyópartokon előfordul, hogy megölnek egy-egy halászt. Emiatt régen nagy vadászatokat rendeztek, ma már inkább megtanultak az emberek olvasni a jelekből, hogy hol élhet oader. |
 |
A huttakokat a köznyelv csak tüskés farkasként emlegeti. Közeli rokonaival ellentétben kizárólag egyedül élnek, vadásznak Anaroth magasn fekvő vidékein. Megítélésük változó, sokan tartják őket a kalandorok hegyvidéki kalauzának, ám nem egy alkalommal volt arra is példa, hogy látszólag minden indok nélkül ölték le a területükön járó karavánokat.
Fogságban azonnal elpusztulnak, az egyetlen ismert élő példány a Hollók Hangjának vezetőjének szolgálatában áll. |
 |
Egy mindenhol előforduló lény, melynek neve sincs. A feljegyzések kisragadozó néven emlegetik, holott a húshoz semmi köze. élőholtak mind, menyétszerű örökmozgók, de többnyire csak a gyerekek, illetve a haldoklók látják őket.
Örök ellenségük a macskák, és amúgy otthonukul szolgáló füves mezőket gyakran otthagyják csak azért, hogy az egerészek agyára menjenek.
Holt lelkekkel táplálkoznak és félelemmel, bár sose szándékuk nekik kelteni azt. Ők csak játszani, szórakozni akarnak, figyelmük pedig épp ezért mindenre kiterjed ezeknek a kíváncsi lényeknek.
Legendák szerint Basil gyermekei, és egyidősek is vele, Tudásuk is a Földapától származik.
A felnőttek gyakran összetévesztik őket a gyerekek képzeletbeli barátjával, illetve rossz démonokkal, akik felfordulást és rendetlenséget hagynak maguk mögött, pedig legtöbbször démonokról szó sincs. |
 |
A rézpikkelyes földkígyó Anaroth mélységi bányáiban élő teremtmény. Eredetileg felszíni élőlény volt, ám gyakran vadászták bőréért, pikkelyeiért, melyből igen drága kesztyűket, csizmákat készítettek. Felnőtt példányai se nőnek nagyobbra egy férfi alkarjának hosszánál, vastagsága ujjnyitól kétujjnyiig terjed. A nedves, párás barlangi mikroklíma miatt gyakran zöldes-kékes árnyalatúak az idősebb példányok. |
 |
A varon egy igazán különleges, apró termetű rovarevő. Sivatagos, sziklás, olykor hegyvidéki terepeken élnek, a földbe, vagy a kavicsok közé fúrva magukat. Erőteljes csontozatuk, felső vázuk és egyben mimikrijük szinte acél keménységű, kettős bordaketrecük pedig minden belső szervüket megvédik, még akkor is, ha egy ló legelészik a hátukon. A szürke és a barna a leggyakoribb szín, de a terület jellegzetességeitől és ásványaitól függően előfordulhatnak más változatok is. Kifejezetten jó ómen velük találkozni, már ha észreveszi az ember. |
~ LuPir
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
