Megrebbentek pillái ahogy elérték ágyában a nap első sugarai. Lustán másik oldalára fordult, mondván van még ideje pihenni egy kicsit. Magához húzta párnáját, majd belefúrta arcát. A huzat puha volt, és liliom illatú. A tömény virágnak az illatára fintorogni kezdett, el se tudta képzelni, hogy miért is érezhette, mikor utálta. Kinyitotta szemeit, de mikor a kedvenc pink színű szőrös párnája helyett egy bordó bársony anyaggal bevontat ölelgetett, értetlenül húzta fel szemöldökét. Lenézett takarójára, de az is megváltozott. Lassan felült az ágyra. A szoba ismerős volt számára. Álmaiban sokszor járt már a helyiségbe, ami kisebb változásokkal, de mindig ugyan úgy nézett ki. Kikászálódott az ágyból, s az ablakhoz lépett. Kinnt minden csupa zöld színben úszott. Fű, és fák ameddig a szem ellát. Cseppet sem hasonlított arra a tájképre, amit saját szobájából látott. A betondzsungel fele annyira sem volt szép, mint a most előtte elterülő kert. Gondolatait kopogás szakította félbe. Megfordult. Az ajtó mellett egy nagy tükör foglalta el helyét, amiben szemügyre vehette magát. Nem akart hinni a szemeinek. Arcvonása most olyan volt, mint annak a hercegnőnek, akinek az életéről mint külső szemlélődő szokott álmodni. Viszont most más volt. Az még egyszer sem fordult elő vele, hogy a lány testében nézze végig az emlékfoszlányokat. Az ajtón újra kopogás szűrődött be, mire megpördülve tengelye körül ajtót nyitott vendégének. A küszöböt egy ezüst hajú, tőle nem sokkal idősebb, de annál magasabb férfi lépte át. Öltözéke szerény volt. Hasonló, amikben Fitzre talált rá annak idején. - Jó reggelt Nina! - köszöntötte tisztelettudóan a férfi - Gondoltam szólok, hogy Lucius megérkezett. - fáradtnak tűnt, mint aki egész éjjel nem aludt. A lány szemöldökét egy pillanatra összébb ráncolta. A hercegnő emlékei legtöbbször Fitzről, és Freyről szóltak. Se az említett Lucius, se ez a daliás legény nem szerepelt benne. De vajon az utóbbi ki lehet? Öltözetéből adódva csak egy egyszerű inasnak mondta volna, csak hogy Fitz is hasonlóban mászkált, már pedig ő herceg. Bár volt egy fajta kisugárzása, hercegnek mégse mondta volna. Meg hát minek tenne neki jelentést egy hozzá hasonlóan magas rangú egyén? Biztosan szolga ő is. - mérte még futólag végig - Remek. Ebben az esetben hozd a ruhám, valami kéket óhajtok felvenni a mai napon. - ült le az ágyára, ahogy kihúzva magát várta, hogy kiszolgálják. - Majd fogod, felemeled a fenekedet, odamész a szekrényhez, és kiválasztod te magadnak. Esetleg szólsz a cselédeknek, elvégre azért vannak. - morogta vissza az orra alatt - Vagy a kisujjad mozgatásában esetleg ne segítsek? - Nem, abban nem kell, köszönöm. - csivitelte a lány mosolyogva, mintha fel sem fogta volna azt, amiért az imént lehurrogták. Halkan sóhajtott - Szólok akkor a cselédeknek, hogy segítsenek készülődni. - lépett az ajtóhoz az idegen, majd egy visszafogott ajtócsapás kíséretében elhagyta a szoba területét ezzel újra magára hagyva a lányt. * * * Az óra számlapja halkan váltotta számlapjait 7:59-ről 8:00-ra, majd hangos csörgésbe kezdett. Ijedten ült fel az ágyon, ahogy az idegen hang felébresztette őt. Körbenézett, hogy honnan is érkezhetett a furcsa zaj, ami megzavarta addig édes álmát. A szoba, amiben ébredt, számára ismeretlen volt. A fal olyan zöld volt, akár a fű, s rajta olyan papírok, amin apró megfagyott emberek pózoltak furcsa bőr ruhákban. Az egész helyiségben olyan sok szín szerepelt, amit ő maga még csak a természetben láthatott. - Kapcsold már ki! - hallatszott a szomszédos szobából egy mély, reszelős hang. A lány a szerkezetre meredt, ami még mindig visított mellette jelezve, ideje ébrednie. Csakhogy ő már fenn volt. Az ágy szélére ült, hogy közelebb kerüljön hozzá. - Trish, nem hallod? Kapcsold már ki! - hallatszott a hang újra. Úgy tűnt gazdája nem képes tovább várni, s dörömbölő léptek kíséretében elindult szobájában. Megijedt, hogy a morcos férfi érte jön, ezért gondolkodás nélkül a földhöz dobta a hangos szerkezetet, ami a koppanás után darabjaira hullt, majd elfúlóan még ugyan kilehelte a lelkét, de a szobára ezek után néma csend állt be. A szomszédból a férfi léptei elhallgattak egy pillanatra, majd kopogás nélkül benyitott, mi több berontott a szobába. A lány halkan felsikkantott, majd védekezőn takaróját maga elé húzta - Na de kérem, mégis mit képzel?! - horkolja le a számára idegent, míg végig mérte. A férfi idősebb volt nála, és olyan alkata, akár szeretett testőrének. Szőkésbarna haja kócosan keretezte arcát, kék szemei fáradtan vizslatták végig. Átlagosnak tűnt, csupán bal alkarján csillogott fém, ami ujjakban végződött. Ujjatlan pólóban, és illetlenül rövid nadrágban állt előtte, de úgy tűnt ez a férfit cseppet sem zavarja. - Mégis mi az Isten ütött beléd, Trish?! - morogta lekezelőn. - Itt valami félreértés lehet. A nevem nem "Trish", hanem Calaren Antonina hercegnő, Anaroth helytartója. - húzza ki magát büszkén - Önben kit tisztelhetek, uram? A férfi oly bután nézett rá, mintha a lány a fehérre azt mondta volna, hogy fekete - Megint azt a könyvet olvastad, igaz? - vonta kérdőre karba tett kezekkel - Trish, nekem nincs időm az effajta ostoba játékaidhoz. Örülök neki, hogy ennyire szereted a törénelmet, de túlzásokba azért ne ess. - morogta az orra alá, ahogy becsapta maga után az ajtót. A lány párnája mellett heverő könyvre nézett, amin a következő cím szerepelt: "A Világ legnagyobb birodalmai - 3. kötet - Anaroth és Korridor". *** A folyosó csendjét csak szoknyájának halk suhogása szakította félbe. Még sosem volt egy hercegnő bőrében sem, ráadásul álmaiban is inkább kívülről szemlélhette a történteket. Ez az érzés felpezsdítette. Úgy érezte bármit megtehet, még akkor is, ha ez csak egy újabb álom. Halkan felkuncogott, majd immáron szökellve tette meg az utat egészen a lépcsőig. A ruha, amit a szolgálók ráadtak olyan könnyed volt, mint az otthoni hálóinge. A képeken ezek a ruhák sokkal súlyosabbnak látszódtak, így ezen meg is lepődött. Tűz piros színe kiemelte pozsgás arcát, a szabása pedig finom vonalait. Ennek ellenére igen csak kényelmetlenül érezte magát, hiszen bár a legtöbb ruha közül, amit felmutattak számára, ez tűnt a leg kényelmesebbnek, hosszú távon még ezt sem nevezte annak. Akivágás dekoltázsánál nem volt elég mély, a hátán a csipke, pedig szúrta puha bőrét. De sokkal inkább ez, mint a szoros fűző, és társai. A lépcsőn már kettesével szelve a fokokat suhant le a földszintre. Nem tudta hol kellene találkoznia ezzel a bizonyos Luciussal, de biztos volt benne, hogy úgyis összefutnak. Elvégre ez is csak egy megtörtént jelenet Nina emlékeiből. De ha ez igaz, akkor kell találkoznia Fitzel is. Hiszen minden alkalommal benne volt. Ez most sem lehetett másképp, főleg mivel látni akarta Őt. Amióta Fitz elhagyta az ő jelenjét, minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Bátya a munkába menekült, főleg hogy bizonyítson, ő is értékes csapattag még akkor is, ha a fél karja oda lett az egyik bevetésen. A fiúkkal való kapcsolata pedig átlagosnak mondható. Nem találkozott egy olyan lélekkel sem, aki annyira szórakoztatta volna, mint Fitz. Bosszantó. - Hercegnő! - szólította meg egy vörös hajú férfi. Csak úgy ragyogott arca, ahogy végig pásztázta szemével a vele szembe érkező hölgyet - Már épp indultam hozzád, hogy megkérjelek, csatlakozz egy sétára hozzám. - nyújtja felé kedvesen jobbját - Bár sejthettem volna, hogy Leko elrontja a meglepetésemet. - mondta mind ezt olyan sziporkázva, mint aki csak azért él, hogy fényt hozzon más életébe. - Lucius! -felvetése sokkal inkább kijelentésnek, mint sem kérdésnek hatott. Ezek szerint a reggeli órákban érkező férfi pedig a Leko nevet viselte. Végig mérte az előtte álló férfit. Öltözete az eddig ismert emberekéhez képest, akiket látott korábbi álmaiban is, feltünőbbnek bizonyult. Sokkal egzotikusabbnak hatott, főleg napsütötte bőre miatt. Biztos volt benne, hogy nem szolga, és nem is Nina királyságához tartozik. Tehát egy távoli országból látogatott el hozzá. Őt viszont még sosem látta. Miért?! - Indulhatunk? - kérdezte lepillantva még mindig feltartott jobbjára pillantva. - Hát persze! - karolt a férfiba - Minek köszönhetem váratlan látogatását? - kérdezte a tőle tellhető legkedvesebb hangnemmel - Várjunk, ez nem jó. Tegezzük egymást. - jegyezte meg hangosan magának ügyet sem vetve arra, hogy ezt a mellette álló meghallhatta - Akkor... Kedves Lucius, mit keresel itt? Lucius szíve egy ütemet kihagyott, ahogy meglepődve fordult a hercegnő felé - Hiszen éppen hogy Te kérted, hogy jöjjek ide. - Igaz is, teljesen kiment a fejemből, nem tudtam, hogy az ma lesz. - A hajóm nemrég kötött ki. Megkaptam az üzeneted, amiben leírtad, hogy mutatni szeretnél valamit, és mivel fontos, ezért siessek. Hát itt vagyok. - tisztázta a helyzetet. Liciuson úgy tűnt átfutott a kétely, mintha a lány nem lenne tetteinek tudatában. Ez a férfi tehát kereskedő lehet. - vonja le a következtetést. Sok mindent megmagyarázna, kezdve a bőrszínét, és a furcsa öltözetét. - Igen! Mutatni! Persze! - nevetett zavartan, majd várt, de mikor Lucius nem mozdult, eszébe jutott, hogy talán neki kellene - Akkor gyere! - karolt belé. Őszintén szólva foggalma sem volt róla, hogy mit kellene neki mutatnia. Gondolta biztosan lesz egy isteni suggalat, vagy valam féle álombéli jel, ami majd rávezeti. Dehiába várt, semmi nem érkezett. Ideje volt gondolkodóba esnie. Mit kellene neki mutatnia, ami fontos lehet a részéről? Tekintve, hogy Lucius egy kereskedő, biztosan a munkájával kapcsolatos. Ha hitetett a könyveknek, amiket olvasott, Anaroth híres volt a rózsáiról. Jobb ötlet híjján elvezette hát a férfit a kertbe, ahol már a rózsák hatalmas gömbként borultak virágba. Megállt az egyik rózsabokor előtt, majd elégedetten felnézett társára. - Ezt akartam megmutatni. Szépek, ugye? Hamarosan sok pénzt hozhat a házhoz, ha csinálunk belőle parfümöt. Feltalálták egyáltalán már azt? Na majd én... Lucius egy pillanatra zavarában felnevetett, majd megragadva a hercegnő derekát, maga felé perdítette. Oly könnyedén, mintha csak egy begyakorolt táncmozdulat lett volna. -Rájöttem ám, hogy mi a valódi célod! A lány meglepődött. Kételkedett abban, hogy tényleg közel járt az igazsághoz, de azért érdeklődve hallgatta - Igen?- Igen. - szabad kezét finoman a lány állára simította, majd úgy emelte fel fejét - Rafinált dolog volt elhívni messzire a kastélytól, csak azért, hogy megmutathasd a "rózsákat". De tudom, hogy többről van szó. - Tudod? - vonta össze szemöldökét. Ő is tudott valamit, még pedig azt, hogy Lucius nem jött rá, ő maga mennyire nincs a helyzet magaslatán. A férfi közelebb hajolt hozzá, de ekkor a hercegnő szeme sarkából egy ismerős szőke fejet vélt felfedezni. Abban a pillanatban ellökte magától Luciust, majd ügyet sem vetve róla Fitz felé szaladt. Véletlen lett volna, hogy feltűnt a láthatáron, vagy lehet követte? A lány talán sose tudja meg az igazat, de ez abban a pillanatban nem is érdekelte, hiszen újra láthatta azt, akot már annyi ideje hiányolt magányos kis életében. - Fitz! - köszöntötte vidáman. *** A férfi a konyhában ült az asztalnál, míg a reggeli újságot olvasta egy csésze kávé kíséretében. A rádió halkan adta alá a zenei aláfestést. Nyugodt reggelnek ígérkezett, míg nem hangos csattanás nem verte fel, ami mellőle érkezett. Huga volt az, aki láthatóan feldúlt volt. A könyvet, amit az asztalra csapott most felé csúsztatta. - Ez mi? - kérdezte halkan. A férfi végigmérte - "A Világ legnagyobb birodalmai - 3. kötet - Anaroth és Korridor" - olvasta fel neki, majd letette az újságot, s szépen összehajtogatta - Trish, minden rendben van? - kérdezte aggódva - Ma a szokottabbaknál is furcsa vagy. - Nézd... - itt azonban megakadt. Ő maga ugyan bemutatkozott, ezt társáról nem mondhatta el. - Dan. - segítette ki - A testvéred. Az egyetlen. - Dan... - folytatta nem is törődve vele - Én Nina vagyok. Anaroth hercegnője. - taglalta, háthata úgy jobban megértik egymást - Nem tudom ki az a Trish, akit mindig emlegetsz, de... Én nem ő vagyok. - Tegyük fel, hogy igazad van. De akkor magyarázd el nekem, miért nézel ki úgy, mint Ő, de legfőbbképen hogy kerültél ide? Tudtommal ez a Nina, akinek te annyira vallod magad, már pár száz éve halott. Miért pont az én hugom testébe költözött volna? Kérdések, de egyre sincs válasza. Az utolsó, amire emlékezett az ünnepség volt, amit a tiszteletére tartott London, mondván egyszer lesz kereken húsz éves az ember lánya. Jól érezte magát, hiszen Fitzel lehetett újra, s hogy moderálja magát, na meg tetteit, még alkoholt sem ivott. Nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni sem Fitzet, sem magát a nagy publikum előtt, tekintve, hogy Aeda is tiszteletét tette e jeles eseményen. Aedával már pedig úgy gondolta vigyáznia kell. Bár egyikőjük sem vette túl komolyan házastársi eskülyüket, mégis csak mint pár jelentek meg. Emlékezett rá, hogy milyen irigy volt, amiért olyan jól néztek ki egymás mellett. A "tökéletes" leendő királyi pár - gondolta, holott ő maga is tudta, ez csak a látszat. Fitz mindig is könnyedén játszotta meg magát. Nem úgy, mint Nina. A lány ugyanis aznap nem tudott nem nővérére gondolni. Hiába beszélt bárkivel is róla, s intették óvva, hogy jobb neki Lina nélkül, a testvéri szeretet erősebbnek bizonyult. Évek teltek el, mióta elküldte a lányt, s még több, mikoris Lina végezni akart vele. Mégis... Nina kíváncsian fürkészte Dan tekintetét, majd leült az egyik székre ő maga is - Nem tudom. - nyögte ki halkan - Ez nekem is új. Eddig csak gyógyítani tudtam, és egyszer Fitzet elküldeni az Istenek tudják hová. - meredt maga elé, míg tördelte ujjait finoman - Arról... Nem beszélt. - Már megint Fitz. - csóválta fejét lemondóan - Nézd, nekem is hiányzik, hiszen egy ideig a társam volt, és végülis neki köszönhetem az életemet. Igen, hálátlan egy dög volt, mikor egyik pillanatról a másikra, se szó se beszéd csak úgy fogta magát, és eltűnt mint szűrke szamár a ködben, de ez nem azt jelenti, hogy mániákusan kell kajtatnod utána. Fogadd el, elment. Itt hagyott, és ki tudja hol lebzsel most. Ninának nagyon nehezen sikerült megértenie azt, amit Dan mesélt neki, hiszen tele voltak olyan kifejezéssel mondatai, amiket ő maga még csak hírből sem hallott. Egy perc néma csend beáltával, mikor összegezte a hallottakat, végül megszólalt - Ezek szerint Fitz itt járt? - kerekedtek ki szemei. Dan csak ekkor kezdte érezni, talán a lány, akit eddig hugának vélt, igazat szólhatott. Bár sokszor poénkodtak, ha Fitz szóba került, Trish nem ismert viccet. Lassan bólintott - Egy ideje. Régen volt már, úgy hét éve lehetett. - dobolt ujjaival az újságon. Egy ideig a címlapot fürkészte,majd felnézett a mellette ülőre - Szóval Nina, igaz? - vonta fel szemöldökét, mintha még mindig hitetlenkedne. *** - Fitz! - indult felé vidáman a hercegnő. Az említett is elindult ugyan, de mikor odaért a lányhoz, mit sem törődve vele félrelökte, mintha csak egy elburjánzott növény lett volna, ami gátolta őt a tovább haladásban. A lány a nagy hévben elvesztette egyensúlyát, s a következő pillanatban a sárban találta magát. Fitz ingének ujja egy pillanatra megcsillant, majd a következő pillanatban már egy tőr markolatát szorongatva suhintott Lucius felé. Ellenfele könnyedén elhajolt a felé mért csapások elől, s egy karcolás nélkül megúszta az első öt percet, amit a lány úgy hitt, ez Fitznél elképzelhetetlen. Lenyűgözve figyelte a két férfi macska-egér harcát, de mikor Fitznek csk egy hajszálnyi kellett ahhoz, hogy komoly sérülést okozzon Luciusnak, észbe kapott. Ezek nem csak játszadoznak! Felülve a sárba finnyásan lepillantott ruhájára, ami a piros színben pompázott, most foltokban barnát tartalmazott. Mérgesen, amiért az egyetlen használható ruháját a szekrényéből tönkrevágta, a sárba markolt, majd összegyúrva azt a szőkéhez dobta olyan erősen, amennyire csak abból a törékeny karból tudott. Fitz tarkóját találta el az ütés. Megdermedt. Ahogy a sár lassan szétmálott testén, inge alá is csúszott egy kevés. Mérgesen pillantott hátra a földön ücsörgő lányra - Mi van? - kérdezte vérbe forgó szemekkel. - Raatus Fitz! Azonnal gyere ide! - kiállt rá fenyegetően - Ha nem tolod ide a formás kis segged, akkor esküszöm, legközelebb úgy foltozlak össze, hogy a farkad a homlokodon fog ágaskodni, mint egy elbaszott unikornisnak! Fitz meglepetten emelte le karjait - Trish?! *** Nina az előtte lévő könyv borítóját simogatta, aminek fehér lapján a fekete körvonalai a rajznak bele voltak vésve, így minden egyes simításnál ujja egy-egy barázdába ütközött. - Szóval azt mondod, hogy Fitz itt járt. - törte meg a csendet a lány. - Igen. És ahogy meséltem, nem lehetünk elég hálásak neki. Ha esetleg újra visszakerülsz, nos... Az igazi jelenedbe, kérlek add át neki, hogy üdvözlöm. Lassan bólintott - Ez csak természetes. - mosolygott rá bátorítóan - Elolvastam. - bök fejével a könyvre - Ez a könyv tényleg igazakat ír? Anaroth, és Korridor tényleg így végzi? Dan unottan vállat vont - Trish azt mondta, hogy az évek alatt legalább négyszer változott meg a dolgok kimenetele, és ezt csak ő érzékelte. Mindenki más az aktuális, könyvben leírtak alapján tudta a történtelmünket. - De miért? - értetlenkedett Nina - Nem ismerem ezt a lányt. Úgy értem... - Tudod mi az a reinkarnáció? Nina lassan bólintott - Azt mondod, hogy benne születtem volna újjá? - Más különben miért álmodna folyton veled, és az általad történt dolgokkal? Más opciót nem tudunk elképzelni. Ráadásul mikor kisebb volt, s beszélt ezekről másnak, anyánk is azt mondta, hogy könnyen előfordulhat. Nina hátradőlt a szék háttámlájának, úgy nézett tűnődve maga elé. Ez neki túl sok volt. Egy idegen helyen ébredt, egy idegen városban, idegen időben, és egy alak azt állítja magáról, hogy a reinkarnációjának a testvére. Még a feje is belefájdult. Félre fordította tekintetét Danról, csak hogy ne mondhassa, hogy miért bámulja. A hűtőn azonban megpillantott egy papírt. Olyan volt, amik szobájának falát díszítették, csak hogy ez mindössze akkora volt, akár egy kártya lapja. A rajta lévő formák ennek ellenére még messziről is tisztán kivehetőek voltak még így is. Egy nő mosolygott rajta két apró gyermekkel, akiket vidáman ölelgetett egy padon, míg mögöttük a messzeségbe nem nyúló téren lovak futkostak egy ovális alakú pályán. Nina felállt, majd a furcsa fém szerkezet előtt állt meg, úgy vizslatta közelebbről az iménti képet - Ő ki? - bökött a nőre, úgy nézett érdeklődve a férfire. A feltehetőleg anyjuk kísértetiesen hasonlított arra a küllemére, amit a saját "Világában" hagyott hátra. Dan lustán hátradőlt a székén, majd nyakát nyújtogatva pillantott a kérdéses személyre - Az anyánk. - válaszolta nemes egyszerűséggel, ugyan akkor színtelen hangvétellel - Ownblood Carolina. Nina szemei egy pillanatra kikerekedtek - Azt mondtad Carolina? - Igen. Mért? - értetlenkedett Dan. - És férjhez ment? - Igen. - Mi a lánykori neve? - Calaren. Calaren Carolina. A lány úgy érezte elhagyja ereje. A testvére sok mindent elért az életben, s ő mind erről lemaradt. A házasságról, a gyermekeinek születéséről és neveléséről, és még ki tudja miről. Visszaült a konyhaaasztalhoz, de immáron sokkal izgatottabban - Mesélnél róla? - szemeibe újra a kíváncsiság apró szikrája csillant meg. *** Fitz nadrágja sanyarú sorsra került, ugyanis a lány nem kímélte. Levágta a szárát úgy találomra, majd a varrás mentén két oldalt belevágott egy centit, hogy ne feszüljön rajta annyira. - Szóval így ébredtél? - kérdezte Fitz. - Igen. Sokszor álmodom veled, Freyel, és Ninával, ezért azt hittem ez is csak egy emlékkép. Csak éppen... Most... Más. - vont vállat, ahogy a készülőben lévő remekművét vizsgáltatta. Trish meztelenül ült Fitz ágyán, s míg a másik mosakodott, ő gondolta áttúrja szekrényét valami használhatót kerítve magának, ha már volt olyan kedves, hogy tökre tette ruháját. Így került ebbe a talán furcsa helyzetbe. - Nem is tudod, hogy mi lehet ennek az oka? Trish fáradtan ölébe hajtotta a nadrágot - Te is tudod, hogy az én idősíkomban nem létezik a mágia. Nem mormoltam el semmit sem, vagy ittam meg valamiféle bűbáj italt. Vagy... Nem tudom, hogy náltok mind ez hogy működik. A felső következett. Az ujjaktól megszabadította az inget, a "V" kivágás mentén pedig egyenes vonalban félbe vágta. Saját szekrényében talált egy fekete lovagló csizmát, és egy fehér harisnyát, amit erre a röpke időre átvitt Fitz szobájába, míg alkotott. - Tegnap volt Nina születésnapja. Lehet ezzel van összefüggésben. - Hanyadik? - nézett a félmeztelen fiúra, aki vele szemben ült a kanapén. Felső teste még csillogott a vízcseppektől. Úgy tűnt Fitz nagyon is élvezi, hogy Trish Nina testében ennyire szabadszellemű, s mer olyat is tenni, amit alapjáraton az igazi hercegnő talán még merészebb álmaiban sem. Halovány kék szemeivel csontig hatolóan vizslatta a lányt, mintha minden egyes porcikáját alaposan emlékezetébe akarta volna égetni. - Huszadik. - vonta fel szemöldökét. Ő maga ennek nem tulajdonított jelentőséget. - Oh... Milyen kis fiatal. - kuncogta el magát, majd komolyra véve a szót, úgy nézett újra rá - Amióta nálunk jártál, hét év telt el. A történelem könyvemben a ti sorsotok azonban minden alkalommal más. Olyan, mintha minden alkalommal kijavítanátok a hibáitokat, vagy épp egy újabba lépnétek bele. De a tizennyolcadik életéveitek után csak. Addig minden adott. A harisnya nem maradhatott, így levágta a két lábat egyenlő hosszra, majd varrt bele egy-egy szalagot. Nem ismerték a szilikont, de Trisht ez nem gátolta semmiben. Ahogy felhűzta az immáron combfixet, hátul megkötötte a két kilógó szalagot, hogy fenn maradjon rajta. - Történt esetleg valami azóta veletek? - kérdezte, mivel Fitz túlságosan csendbe ült. Ez sosem jelentett jó. Nem csak nála, senkinél. - Talán. - zárta rövidre. - Ha nem akarsz, nem kell beszélned róla, de gondoltam vagyunk olyan jó viszonyban, hogy megosszuk egymással az efajta kis apróságokat. - igazgatta meg még a harisnya maradványait magán - Az ember lánya azt hinné, hogy jól felépítette a kapcsolatát, erre ez vár rá. - motyogta magában. - Nem történt semmi különös, csak meghaltam, újjá élesztettek, megöltünk egy istent... - vont vállat - Csak a szokásos. - Tudod nem vagy vicces Fitz. - forgatta szemeit Trish - Lehet, hogy nem a ti Világotokba tartozom, de azért nem hiszek el én se mindent. - Ki mondta, hogy ez egy vicc? - meresztette mélyen kékjét a lányéba - De persze nem kell hinned nekem, hiszen a legtöbb alkalommal csak hazudoztam neked. Nem igaz? Trish összezavarodott. Fitz mindig is őszinte volt vele, de attól még ez az egész annyira hihetetlennek tűnt, hogy nem érezte valósnak. Persze a reggel elérkezésével azt se tudta, hogy egyáltalán lehetséges a testcsere egy korábbi életével. Nem merte tovább taglalni a dolgot. A pólót magára kapta, s csak lazán megkötötte elöl villantva ezzel mind dekoltázsát, mind feszes hasfalát. A ruha ugyan többet mutatott, mint amit itt az emberek többsége megszokott, de ő ezt egy cseppet sem bánta. Még haját is felkötötte feje búbjára lófarokba, hogy mutogathassa kecses nyakát. - Éhes vagyok. - csapta össze kezeit Trish - Mit lehet itt flamozni? *** - Ennek a Trishnek igazán érdekes ízlése van. - méri végig magát. A bugyi amit választott olyan falatnyi volt, hogy éppen csakmagán érezte, és a bizonyos melltartóval is meggyűlt a baja. Felettébb kényelmetlennek bizonyult. Ruhatára tele volt mindenféle színnel, és egyik kihívóbb volt, mint a másik. Ennek ellenére talált magának egy nadrágot, ami sötétkék színű volt, és egy nem túl kivágott világos kék pólót, aminek oldalán és hátán fehér csipke futott végig. - Nem egy habos-babos ruha, amikhez hozzászoktál, de ha az nyugtat, mindenki ilyeneket hord. Nina haloványan Danra mosolygott. Bármikor rá nézett, nem tudott szabadulni, hogy olyan, mintha már ismerné őt. A vonásai, a mozdulatai, mind emlékeztették őt valakire. Csak hogy nem tudta, mégis kire. - Biztosan meg akarod látogatni? Trish és az anyám nincs a legjobb viszonyban egy ideje. Nos... Amióta megszületett. -Igen. Ha Ő tényleg a nővérem, akkor tudnom kell, hogy jól van. - El is mehetnénk helyette városnézésre. - Majd út közben megmutatod. - kacsintott rá, majd megfogta a férfi kezét - Kérlek Dan... Hiányzik. Gyötör a lelkiismeret, amiért ide küldtem véletlenül. - nézett fel rá kérlelve őt. A férfi állta ugyan Nina pillantását, de nem tudta sokáig. Sose tudott Trishnek nemet mondani, hiszen a hugáért még egy eldörrenni készülő ágyú elé is állt volna, csak hogy testével védje. Halkan, lemondóan sóhajtott - Rendben, legyen, ahogy szeretnéd Nina szemei felcsillantak, ahogy meghallotta Dan beleegyezését - Köszönöm! - nyomott egy csókot arcára, majd mintha tudná hova mennek, előre indult. - Várj! - szólt utána az idősebb, ahogy fogta a kulcsokat, és elindult utána. Kicsit úgy érezte, olyan, mintha lenne egy kiskutyája. *** Az étkezőben már egy kisebb társaság gyűlt össze. Ott volt a reggeli fazon, akinek azóta megtudta a nevét: Leko, és Frey, akit a korábbi álmaiból ismert. Egy idősebb alak is velük volt, akivel még nem találkozott. Mikor az érkezők, azaz Trish és Fitz felé fordultak, mindannyian meglepődve mustrálták végig a lány szerelését, de csak egyikőjük tudott végül szóhoz jutni. - Nina, mégis mi van rajtad? - kérdezte a legidősebb. Trish végig mérte a társaságot, s szembe tűnt neki, hogy épp egy megbeszélést szakíthattak félbe érkezésükkel. A kezükben lévő pergamen legalábbis erről árulkodott. Akkor... Ezek szerint ez az öreg a király. - Jó reggelt, azaz delet atyám! - bökte ki az elsőt, ami megfordult a fejében - Várjunk. Ő nem lehet az apám, hiszen az enyém már évekkel ezelőtt rejtélyes körülmények között meghalt. - tűnődött fél hangosan. - Annyira azért nem volt rejtélyes. - jegyezte meg az ismeretlen. - London maximum az én "atyám". - mutatta be Fitz az öreget. Az említett London fiára, majd a Nina testében rekedt Trishre nézett. Ez az egy mondat mindent elárult. - Leko mesélte, hogy ma... Bal lábbal keltél. Nem hittem volna, hogy ennyire. Kit tisztelhetünk benned? Trish kihúzta magát, majd büszkén bemutatkozott - Ownblood Patrisha vagyok. Egy távoli univerzumból jöttem el hozzátok, hogy hírdessem a békét, és a szeretetet. - Ebben az öltözetben? - bukott ki Frey szájából. A lány itt Fitzre nézett - Itt nem ismerik a viccet? - Kevesen, de ők is fájdalmasan ritkán gyakorolják. - csóválta a fejét Fitz utalva ezzel öreg barátjára. *** - Anya egy intézetben lakik jelenleg, ahol figyelnek rá, hogy ne tehessen kárt magában, vagy másban. - Volt rá példa? - kérdezte Nina félve, mintha nem tudta volna a választ. Elvégre ő maga is tapasztalta, ha Lina el akarérni valamit, akkor bizony az úgy is lesz. Neki is csak annyi szerencséje volt, hogy Frey vigyázott rá, így nem esett nagy baja, csupán néhány karcolás. Társa a fejét rázta - De nem volt sok híjja. - És... Hogy veszítetted el a karodat? Remélem nem Fitz áldozataként. Hangosan felnevetett - Rendőr vagyok. Egy bevetésen vettem részt, de rosszul mértük fel a terepet, és egy mániákus, beteg elméjű csapdájába estünk. Fitz mentett meg. - Ki se nézné belőle az ember. - jegyezte meg félhangosan. - Ezt hogy érted? - Az én jelenemben nincs a legjobb híre. Olyan körökben mozog, amit a többség ha teheti, inkább elkerül. Sokan ezért félnek is tőle. Pedig szelíd egy teremtés. - Trisha is odáig volt érte. Nina fülét ez igen gyorsan megütötte, segyből Danra kapta tekintetét - Úgy érted... - Nem. Nem hiszem. Nem tudom. - vakarta zavartan tarkóját - Akkoriban elég csapongó életet élt. Nem volt szerelmes, csak... Élte az életét, mint bárki más kora beli. - szállt fel Dan egy érkező járműre, ami a busz nevet kapta. A lány szíve megszakadt. Fitzről mindig is tudta, hogy szereti halmozni az élvezeteket, így nem lepődött meg tettén, mégis... Olyan sokáig nem vitt senkit ágyba, hogy már azt hitte megváltozott. Leko mindig is mondta rá, hogy túl hiszékeny, de mindig csak legyintett rá. Nem ez volt az első, és valószínűleg az utolsó sem, hogy bedől valakinek, csak azért, mert szépen pislogott rá kétszer. Annyira belemerült gondolataiba, hogy észre sem vette, hogy Dan már az ajtóban áll, s bőszen integet neki, ideje leszállni. Furcsa volt ez a jármű. Mint az összes többit, nem hajtották lovak, ennek ellnére magától mozgott. Bármennyire is praktikusnak tűnt, kényelmetlen volt. Nem csak a kemény, és szűkösen elhelyezett székek, hanem az is, hogy szinte egymás nyakában lihegtek rajta az emberek. Az intézmény előtt nem sokkal szálltak csak le, így egy kis gyaloglás következett. Nina ezt nem bánta, szeretett a szabadban lenni, de ebben a Világban nem volt olyan friss a levegő, mint oda haza. Mindenütt jó, de legjobb otthon. - gondolta. Vajon hogy fog hazatérni? Emiatt titkon aggódott ugyan, de a nővére sokkal jobban izgatta őt, mint efajta kis apróságok. Az "elmegyógy", ahova Dan szerint tartottak egy szürke épületben helyezkedett el, aminek az ablakaihoz rácsokat rögzítettek. Bár előtte volt egy kisebb kert, ahol megannyi virág színesítte a terepet, Ninát még így is kellemetlen érzés fogta el, ha ránezett. - Még meggondolhatod magad. - pillantott le a lányra, mikor a kapu kilincséért nyúlt. - Ne aggódj, kemény fából faragtak, csak jól titkolom. - Hát jól van. - vont vállat újra. Bent egy kisebb terembe értek, ahol egy idős asszony ült. Fehér ruha volt rajta, ősz haját pedig szorosan kontyba tűzte, amitől csak még öregebbnek nézett ki. - Jó napot! Ownblood Carolinához jöttünk. - könyökölt a pultra Dan. - Neve? - nézett fel a nő orra hegyén fityegő szemüvege fölött. - Ownblood Patrisha, és Daniel. A gyerekei vagyunk. Míg Dan intézte a papírmunkát, Ninának esélye adódott kicsit körbenéznie. Odabent sem érezte jobban magát, mint kinnt, de ráfogta az izgatottságra. - A látogatási időnek nemsokára vége, de a váróban tudnak találkozni. - bökött az ajtóra, ami zizegni kezdett - Menjenek. - Miért nem az igazi nevemet mondtad? - kérdezte Nina, ahogy átlépték az ajtót. - Ne feledd, most a hugom testében vagy. Ráadásul le kellett adnunk az iratainkat is. Neked pedig olyanod nincs. Nina egy pillanatra elszégyellte magát, hogy ekkora butaságot kérdezett, de aztán elvonta más a figyelmét. A fehér teremben hat egyenruhás férfi állt, akik úgy tűnt nem csak a rendért felelősek, hanem a betegek állapotáért is. Némelyik csak állt egyhelyben, akár egy testőr, míg mások apró, színes bogyókat vittek az ott tartózkodóknak. Rajtuk kívül csak négy család tartózkodott, akik szintén látogatóba jöttek. A jelenleg ott élőket láthatóan semmi sem zavarta. - Ne zaklasd fel, rendben? - súgta Ninának, ahogy egyre közelebb értek "anyjukhoz" - Szia anyu! - lépett oda az egyik kerek asztalhoz a fiú, ahol anyja ült, s épp egy könyvet olvasott. - Daniel! Patrisha! - köszöntötte őket oly boldogan, mintha csak egy vasárnapi ebédre várta volna őket. - Már azt hittem ma se jössz el. - mondta inkább fiának. Hozzászokhatott már, hogy lánya kevesebbet, sőt, csak nagy ritkán látogatta meg őt, még számára is érthető okokból kifolyólag. - Ne haragudj, hogy mostanában nem jöttem, csak a bűn sosem nyugszik. - Annyira büszke vagyok az én kis nagy fiamra! - csípte meg fia arcát nevetve - Na és veled mi van mostanábanában? Máris Karácsony lenne újra, hogy meglátogattál? - kérdezte ércelődve. - Anya..! - szólt rá finoman a fiú - Ne légy undok. - Én csak szerettem volna tudni, hogy jól vagy. Rég nem láttalak. Hiányoztál. - mosolygott rá szelíden Nina. A nő szemei összeszűkültek, ahogy végigmérte újra lányát - Te nem Patrisha vagy. - jelentette ki nemes egyszerűséggel - Nina?! - vonta fel szemöldökét - Mégis hogyan lehetséges ez? - Várjunk... Ezek szerint te is a múltból jöttél? Miért nem mondtad eddig? - fakadt ki Dan. Lina a fiúra nézett, majd hugára, aki a lánya testében rekedt - Daniel, kérlek, a szobámba van egy napló. Idehoznád? - simította meg a fiú kezét gyengéden - Utána mindent elmagyarázok, rendben? - Daniel bólintott, majd útjának indult. Lina még tekintetével nyomon követte fiát, majd a vele szemben ülő felé fordult - Hogy tetszik a fiam? Fess legény, nem igaz? Nina sokáig nem szólt, csak figyelte Linát. Megöregedett, de ő még mindig ugyan olyan szépnek látta, mint fiatalon - Sajnálom ami történt. - Sajnálod? - vonta fel a szemöldökét hitetlenkedve - Elküldtél egyedül ebbe a Világba, ahol mindent újra kellett kezdenem! - Hidd el, nem szándékosan tettem. - Senkit nem ismertem! Egyedül egy ismeretlen Világban, terhesen.. Nina szemei megrebbentek - Várj... Te már várandós voltál akkor? Lina elégedetten hátradőlt székében - Nem is tudtad? A kis szerelmed, az a Fitz gyerek igazán tudja a dolgát. A felejthetetlen éjszakánk egy levakarhatatlan kolonccal bővült. A lány csak fürkészte a másik arcát, s próbálta kivenni, mennyi igaz abból, amit állít - Hazudsz. - Miért tenném? - A kérdés inkább az: Miért NE tennéd? - Nem gondolod, hogy kicsit azért mégis csak hasonlítanak? Ne mondd, hogy nem vetted észre! Nina újra hallgatásba burkolózott. - Te jó ég, hogy te mekkora egy üres fejű liba vagy! - nevetett fel - Hát persze, hogy nem! - De! - ellenkezett - Észrevettem. - ez nem volt teljesen hazugság, hiszen sokszor Danon felejtette a tekintetét azon gondolkodva, kire is hasonlíthat - Semmit nem változtál. Ugyan olyan vagy, mint mikor "száműztél"! Nagy szabású terveim voltak, de te mint mindig, mindent tönkre tettél! Raul is miattad hagyta el a kastélyt, míg engem elraboltak! Azok az üres fejű banditák sem tudták jól csinálni a munkájukat... - morogta - Sokkal egyszerűbb lett volna az életem nélküled! Meg kellett volna akkor ölniük ott nyomban téged, te kis görcs! Nina szemeiben könnyek gyülemlettek. Még sosem hallotta nővérét ilyen hatalmas gyűlölettel beszélni vlamiről is. - De tudod mit? Majd én befejezem, amit elkezdtek! Ez után minden felgyorsult. Lina nem törődve a köztük elhelyezkedő asztallal, Nina nyakába ugrott. Vékony ujjait szorosan a fiatalabb nyakán fonta össze, amihez egyre több erőt adott bele. Nina érezte, hogy ahogy kevesebb levegőhöz jutott, kezdett egyre homályosabban látni. Minden összemosódott. Emlékezett még Lina elégedett arcvonására, ami jelezte, közel győzelmének pillanata. Hallotta, ahogy Dan, és pár ott dolgozó próbálnak beszélni nővérével, és homályos foltokat látott, akik a nő mögött megjelenve igyekeztek lefejteni róla. Aztán jött a sötétség... Minden ijesztően fekete lett. *** Az ebédre sokat kellett várniuk, hiszen nem volt elektromos tűzhely, vagy mikró, ami elősegítette volna a dolgok előmenetelét. Addig is a férfiak mindenféle politikai helyzetet vitattak meg, amikhez Trish alapjáraton sem értett, így csak unottan hallgatta őket. Az asztalnál London ült a fő helyen, jobbján fia, mellette Trish, aki aki mintha nem is foglalkozna a többiekkel, lábát Fitz combjára helyezi, csak úgy, mint mikor még iskolába jártak. Velük szemben ült Frey, és Leko is. Szolgák érkeztek, akik ezüst tálcán hordták be a finomabbnál finomabb fogásokat. Úgy tűnt megérte várni, az illatuk legalábbis erről árulkodott. Mindenki hozzálátott hát az evéshez. A teremre csend ült, csak az evőeszközök hagyta halk kopogások, karistolások szakították meg. -Meddig tervezel itt maradni? - kérdezte végül London azt, amire mindenki gondolt. - Nem önszántamból érkeztem ide. Ami azt illeti, még csak azt sem tudom, hogyan történt. Lehet mágia az oka, ahhoz pedig Frey jobban ért, nem? - Testcseréről már hallottam, de abban a helyzetben mind a kettő fél egy időben élt. Minden esetre utána nézek, hátha találok valamit. - bólintott mellé. - Mi lesz, ha itt marad napokra, hetekre, ne adják az istenek talán évekre? - kérdezte Leko. - Bármennyire is élvezem a társaságotokat, annyi időre azért nem szeretnék itt maradni. - Ne aggódj, azon leszünk, hogy minél előbb hazajuttassunk. - vetette oda neki Frey. - A híres korridori vendégszeretet. - forgatta szemeit Trish. - Anarothi vagyok. - Már egy kutya, nem? - húzta száját egy gúnyos mosolyra. - Ha Trish tovább marad, meg kell tanulnia beilleszkednie. Nem hagyhatjuk, hogy az emberek pletykálkodni kezdjenek Nináról. Még a végén azt hinnék, hogy az elméje már nem a régi. Akkor ugranának a szövetségeseink is. - tűnődött London. - Majd én segítek beilleszkedni neki. - simított Fitz végig a fedetlen combon. Úgy tűnt csak ő volt az egyetlen, aki élvezte a helyzetet. - Már ne is haragudj, de erre talán nem Te vagy a legjobb személy. - kételkedett Leko. - Tudok úriember lenni. - kérte ki magának Fitz. - Igen. De most is hagytad elkanászodni. - kötekedett továbbra is a testőr. - Az még nem azt jelenti... - Csendet! Trish rendes órákat fog kapni, ahol a legjobbaktól tanulhat. - tette helyre a két férfit - Fitz, neked amúgy is sok dolgod lesz a közeljövőben. - Király. Mindig is királylány akartam lenni. Már az oviban is annak öltöztem halloweenkor. - vigyorgott a jelenlévőkre, de csak kérdő tekinteteket kapott válaszul - Nem fontos. - motyogta. - Azt hiszem jobb lesz minél előbb elkezdeni... - ajánlotta fel Frey. -Ugyan már, tudok én... - mondatát azonban nem tudta befejezni, ugyanis Trish kezéből kiesett a villa. Bár ő maga nem evett, élvezettel forgatta az ezüstből készült, csillogó villát saját szórakoztatására. Most viszont evőeszköze a földön landolt. - Trish? - pillantott rá mindenki egyszerre. Légszomja lett, a semmiből. Kapkodta ugyan a levegőt, de mintha az nem érkezett volna tüdejébe. Ereje egyre csak elhagyta, a Világ elnyúlt, majd homályossá vált számára. Még hallotta, ahogyan a többiek aggódva kérdezgetik, s próbálnak intézkedni, hogy megtudják mi lelte. Mielőtt feje a padlón koppant volna, Fitz elkapta. Az ő arcát látta utoljára. *** Ahogy kinyitotta szemeit, hirtelen nagy levegőt vett, majd köhögő roham tört rá. Olyan érzése volt, mintha jó ideje nem kapott volna levegőt. Látása ugyan fátyolos volt, de ahogy egyre többet pislogott, lassan a foltok kiélesedtek, s személyekké váltak. Közvetlen fölötte ott volt Fitz, akinek a karjaiba feküdt. Másik oldalán Leko, míg Frey és London kicsit távolabb ugyan, de a közelében foglaltak helyet. - Minden rendben? - kérdezte aggódva Leko. A lány lassan felült. Az első, amit meglátott, az furcsa öltözete volt. Szóval Trishel tényleg helyet cseréltek. Más nem jutott eszébe, tekintve, hogy eddig az ő bőrében járt-kelt egész nap. - Trish...?! - szólította meg Fitz is aggodalommal a hangjában. Szemei újra elhomályosodtak, de immáron könnyeitől. Maga sem tudta miért sír. Nem ismerik fel? Vagy ami nem is olyan régen történt, mi szerint kiderült, hogy Lina nem változott? Mert nővére utálja őt, és már évekkel ezelőtt meg akarta őt ölni? Hogy a fiúknak igazuk volt? Vagy hogy Fitz... Fitz...! Ekkor Nina a szőke herceg felé fordult - Miért nem mondtad, hogy van egy utódod?

Hozzászólások megjelenítése

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.